Oldalletöltések száma: 9480023
2019. július 19. péntek 01:31,
Emília napja van.

Akár már fél évtized múlva véget érhet az okostelefonok uralma

okostelefonok utan magzter comA középkorúak és idősebbek még jól emlékezhetnek az első mobiltelefonokra, meg arra is, hogy hogyan lettek azok egyre kezelhetőbbek, okosabbak, míg 2000 táján egy generációváltással megjelent az első, akkor még nem túl okos okostelefon is. Ma meg már alig tudjuk elképzelni az életünket a nagytudású, telefonálásra is alkalmas zsebkomputereink nélkül.

   Pedig jó lesz, ha elfogadjuk a gondolatot, hogy az okostelefonos világ is véget ér egyszer, és erre akár már fél évtized múlva is sor kerülhet. Okostelefonok nélküli jövőt vizionál a Samsung, és ehhez éppen a Galaxy Foldot tartja az átvezető eszköznek – írta a Hvg.hu.

   Az elmúlt tíz év volt az okostelefonok kora, most valami más következik – ezt a meglepő kijelentést tette DJ Koh, a Samsung vezérigazgatója. Szerinte az új korszak már az idei évben elkezdődik, miután lassan integrálódnak az IoT-eszközök (IoT, a dolgok internete), az 5G és a mesterséges intelligencia.
   A Samsung tervezőcsapatának vezetője, Kang Yun-Je is hasonlóan vélekedik: úgy gondolja, hogy az okostelefonok immár elérkeztek a határaikhoz, ezért is terveztek a csapatával valami újat, egy összehajtható telefont, a Galaxy Foldot. Emellett persze más eszközökre is összpontosítanak, amelyek egyre nagyobb befolyást gyakorolnak a piacra. Ilyenek például az intelligens fülhallgatók vagy az okosórák.    Öt év múlva az emberek számára természetes lesz, hogy magukon viselik a kijelzőt – fogalmazott Yun-Je a The Independent újságírójának.
   A Kona nevű, AI-szoftver (mesterséges intelligencia) fejlesztő cég társalapítója, Diego Cibilis szerint a jövő a Star Trekben vagy a Különvélemény című filmben felvázoltakhoz fog hasonlítani. Az okostelefont egy nagyszerű eszköznek tartja, ami átmenet az asztali számítógépek és a szabadság számítástechnikája között. Szerinte a jövőben a felhasználó már legfeljebb a ruhába szőve hordja magánál egy külön eszközön a kijelzőt, mindenütt jelen lesznek ugyanis az összekapcsolt, többképernyős eszközök, ezeken lehet majd elvégezni azokat a feladatokat, amelyeket ma még az okostelefonunkkal oldunk meg. Ilyen kijelzők lehetnek a járművekben, vagy a falakba integrálva, de akár a csuklóján is hordhatja ezeket a felhasználó. Végső soron az üzenetek elolvasása vagy a zenehallgatás szempontjából mindegy, hogy hol van ez a bizonyos képernyő. Cibilis biztos abban, hogy néhány éven belül egészen új eszközök fognak megjelenni – írta a Hvg.hu.