Oldalletöltések száma: 7028948
2018. augusztus 17. péntek 08:54,
Jácint napja van.

Utált óra

„A diákok utálják a tornaórákat, folyamatosak a megaláztatások és teljesíthetetlenek a követelmények.”
   Mindezt egy tényfeltáró újságcikkben olvastam a minap, és mint egykori óraadó testnevelő tanár sok rosszat tapasztaltam én is e téren, pedig tapasztalataimat még egy messze liberálisabb oktatási rendszerben szereztem. A poroszos tananyag már akkor is közutálatot váltott ki a diákjaimból.
   Az elmúlt napok világraszóló sporthíre, hogy a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a phjongcshangi téli olimpián megszerezték az ország első téli olimpiai aranyát. E fantasztikus sportsiker fényében érdemes elgondolkodni azon, hogy azok a fiatalok, akik bizonyára lelkesednek korcsolyázóink diadaláért, vajon miért utálják a testnevelési órákat.
   Pedig heti öt alkalommal is kivehetik részüket a jóból, mert jó ez, hiszen a fiatal korhoz hozzátartozik, vagyis tartozna a mozgás igénye. Egy kívülálló sportszerető ember tehát úgy vélhetné, hogy a diákok igazán boldogok lehetnek, hiszen naponta legalább egy órára kiszabadulnak az osztályteremből, kedvükre kimozoghatják magukat a tornateremben, vagy az iskola sportpályáján. A valóság ettől merőben eltér.
  A testnevelő tanárt köti a kerettanterv által előírt tananyag, pedig lehet, hogy szíve szerint csak játszatná a diákjait. Ezt ugyanis általában lelkesen teszik a fiatalok, bár ilyenkor is vannak fanyalgók, akik inkább felmentetik magukat, vagy csak tessék-lássék módon vesznek részt a játékban. Rájuk felnőtt korukban sem számíthatnak a sportszergyártók, sokkal inkább az orvosok.
   Nem árt feltenni a kérdést, hogy vajon mi is a taszító a fiatalok számára a testnevelési órákban? Nos, az utált bemelegítő futás, a gimnasztika, amelyet évről évre unos-untalan ismételgetnek, a bordásfal- és szergyakorlatok, a kötélmászás, a nem kedvelt labdajáték kötelező gyakoroltatása valóban kedvét szegheti a diáknak, holott a cél az lenne, hogy a fiatalok megszeressék, élvezzék a mozgást, várják, hogy végre kiszabaduljanak a fejtágító órákról és ne csak agyukat, de testüket is fejlesszék.
   Ha évtizedeket visszaugorva diákként a matekóra után le kellene vágtatnom az oroszlánszagú öltözőbe, hogy percek alatt lerángassam magamról a téli gönceimet és sportdresszbe öltözzek, már maga a gondolat is riasztana. Nem kevésbé az, amikor óra után átizzadt testemre visszarángatom utcai ruháimat, hogy mielőbb a következő órán ülhessek. Még ha szüleim arra is neveltek, nincs idő – többnyire lehetősége sem – a zuhanyozásra, pedig a test edzéséhez a higiénia szétválaszthatatlanul hozzátartozik.
   Egykori edzőként, óraadó testnevelő tanárként, a sport örök szerelmeseként szívfájdítónak tartom, ahogy generációk sora gyűlöli meg a sportot a testnevelési órákon keresztül.
   Erre pedig száz olimpiai bajnoki cím sem jelent gyógyírt.