Oldalletöltések száma: 6351912
2018. április 26. csütörtök 05:56,
Ervin napja van.

Elegem van!

Kész, vége, besokalltam, végképp elegem lett. Úgy gondolom nincs tovább, legalábbis részemről, én bizony leveszem a kezem róluk és nem akarom meghallani, meghallgatni őket, sem rájuk hallgatni a jövőben. Elegem van az állandó feszültségből, a megosztókból, ellenséggyártókból, gyűlölködőkből, áskálódókból, egymásra mutogatókból, pusztítókból. Számomra ennyi volt. Mostantól csak a szépet, nyugalmat, jóságot keresem, ha ugyan még egyáltalán találok ilyent valahol is.
   Kevesebb, mint egy hónap van már csak a szeretet ünnepéig, addig a pár napig, amelyet a megbékélés, az egymásra figyelés napjainak is mondhatnánk, de persze már ez is csak üres szöveg. Ahogy a fejlett nyugati világban, már októbertől mifelénk is izgalmi állapotban van a kereskedelem, a nagy boltok polcain a karácsony elengedhetetlen kellékei, ajándékai virítanak, ellopva a show-t az igazi karácsony elől. A reklámok, már ha nem éppen gyűlöletet keltenek államilag, egyre-másra nyomják arcunkba, hogy vegyél, a bankok versengve kínálják a boltokon keresztül is a jobbnál jobb hitelajánlataikat, vagyis, hogy költsünk, vásároljunk, birtokoljunk, halmozzunk fel tárgyakat, mert ez az élet lényege.
   Eközben a kormánypárti, ahogy a kormányt és állampártot kevésbé támogató média is gőzerővel dolgozza meg elménket. Megvizesedett kenyérbe fészkelődött penészgombaként szórják szét mérgező spóráikat, ahogy versengve keresnek fogást mindenkin, becsmérlik, járatják le a mások oldal politikusait, támogatóit, azokat a civileket, magánembereket, akikről csak feltételezik is, hogy ide, vagy oda húznak. Mindez persze csak arra jó, hogy még több hazugság lásson napvilágot, pedig az orosz és hazai hazugsággyárak, vagyis hamishír-gyártó újságok, internetes oldalak mellett nem könnyű labdába rúgni, oly sok szennyet, butaságot, téveszmét, hazug információt terjesztenek, hogy ember legyen a talpán, aki még józan eszénél marad. Ugyancsak nem lehet versenyezni az idehaza legkedveltebb közösségi portálon tobzódó gyűlölettel, szennyel sem.
   Besokalltam, elegem lett a többségében a szocializmus gyermekeként indult, liberálissá, jobboldalivá, illiberálissá, majd szélsőjobboldalivá vált, ideológiát könnyedén váltó, a kiadott egyen szöveget végtelenített hangfelvételként mantrázó megélhetési politikai elitből, a közpénzen lett milliárdosokból, a vakhitből szavazókból, az újból burjánzó félelemből. Elegem van a jellegtelen, ötlettelen, tehetségtelen, bár hatalmat azért nagyon vágyó ellenzékből, az eszméiket pénzé tevőkből, a terroristákból, erőszaktevőkből, mindenkiből, aki nem jobbítani, csak ingerelni, lázítani. megosztani, gyűlölni és pusztítani akar.
   Elegem van a felfordult világból!

Változás

Két dolog biztos az életben, a halál és az adózás. Így szól az a közismert mondás, amelyet egyes források Benjamin Franklin amerikai diplomatának, tudósnak, polihisztornak, mások Albert Einsteinnek tulajdonítanak. De a minden élőlény számára kétségkívül bekövetkező halálon túl még van egy biztos pont az emberi életben, mégpedig a folyamatos, olykor örömteli, máskor elkeserítő változás.
   A minap egy társaságban arról panaszkodott az egyik idősebb férfi, hogy miután nem főz, a környékbeli éttermekbe jár ebédelni. Igen ám, de az évek során már a negyedik vendéglő zár be véglegesen, vagy alakul át, és emiatt neki rendre új helyeket, ételeket kell megszoknia. De nincs ez másként az évek hosszú sora alatt megszokott termékekkel, szabályokkal, törvényekkel sem.
   Az utóbbihoz példa a jövő év januárjában életbe lévő új polgári perrendtartás, amely alapjaiban alakítja át a polgári perek szabályait, és jelenleg erős indulati állapotban tartja az ország ügyvédeit, később meg majd az ügyfeleket is. A szakemberek nem értik, hogy a régóta bevált és működő rendszert miért kellett úgy átalakítani, hogy a szakmájuk hivatalos lapja is aknák és csapdák sokaságát említi az új törvénnyel kapcsolatban. Mint olvasható az interneten, a jobbítás szándéka vezette a jogalkotókat. Hát persze.
   Ugyancsak a fejlődés igénye – meg a bőséges uniós támogatás – késztette azokat a döntéshozókat, akik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) megrendelték. Az orvosok, egészségügyi dolgozók komoly ellenállását, félelmét kiváltó rendszer – elektronikus vények, beutalok, a betegnek a jogosultak által az ország bármelyik pontján megtekinthető egészségügyi adatai, vizsgálati eredményei – ha valóban működőképes lesz, vélhetően gyorsíthatja, egyszerűbbé, olcsóbbá teheti a páciensek adminisztrálását, gyógyítását. Persze csak ha nem lesz nagyobb áramkimaradás, ha a hackerek nem támadják folyamatosan, és ha a rendszer nem omlik össze napi rendszerességgel.
   Ki hitte volna például, hogy a korábban sokunknak oly fontos, majd másfél-száz éve velünk lévő nyomtatott napilapok mára világszerte olvasóikat veszítették, a hazai, nem éppen kormánybarát legnagyobbat a hatalom kegyeltjei egyetlen tollvonással meg is szüntették, a többi, egyre alacsonyabb példányszámú lapot meg saját érdekei céljából tartja életben a kormány folyamatos közpénzátömlesztéssel. A híreket mind többen a netről szerzik be, beletörődve, hogy azok jelentős része csak álhír.
   Életünk tehát nem szól másról, mint a folyamatos alkalmazkodásról, meg a tanulásról, mert aki nem sajátítja el a mindennapok új és újabb változásait, nagyon gyorsan elveszetté válik.
   El kell fogadnunk: az állandó változás oly biztos, mint a halál.

Zaklatás

Őszintén aggódom, mert az adóforintok milliárdjait felemésztő soros kormányzati ismeretterjesztő kampány sokkal kevésbé foglalkoztatja az embereket, mint a nemzetközi és hazai zaklatási ügyek sora.
   Akkor borult ki a bili, amikor a számtalan komoly díjjal elismert nagyhatalmú amerikai producert szexuális zaklatással és erőszakkal vádolta meg az egyik színésznő, majd százas nagyságrendben követték őt más hölgyek is, és akit mindezek nyomán látványosan kiközösítettek mindenhonnan.
   Amerika után itthon is gyorsuló ütemben derül ki közismert emberekről, hogy szexuálisan zaklattak, vagy testileg megaláztak másokat. Semmiképpen sem szeretném bagatellizálni az eseteket, mert aki valamilyen eseményt zaklatásnak él meg, az biztos, hogy mindezt lelkében fájó sebként viseli. El is ítélek mindenfajta hatalommal való visszaélést, történjen az a nagypolitikában, középvezetői szinten, vagy egy párfős műhelyben, irodában. S, hogy mindez mennyire nemzetközi és mindennapos jelenség, egy felmérés szerint például a brit nők fele, a férfiak egyötöde esik áldozatául szexuális zaklatásnak a munkahelyén.
   Mindezek ellenére úgy érzem, hogy kicsit elszabadultak az indulatok, olyan sérelmek is felszínre kerülnek, amelyek nyugodtabb hangulatban szót sem érdemelnének, mert két ember közötti személyes kapcsolatok határai igen messzire kitolódhatnak. Olykor a munkahelyi – szexuális – évődés vicces, egy-egy ártatlan érintés izgalmas lehet, de megtörténhet, hogy akad, aki ugyanezt már zaklatásnak érzi. Hangsúlyozom, nem a szexuális erőszakról, kényszerítésről, a fenyegetéssel elnyert szolgáltatásokról, az erővel, hatalommal való visszaélésről beszélek. Ezek nem nézhetőek el, ezeket büntetni kell.
   Megnyílt egy zsilip, mind több hölgynek és úrnak jut eszébe, hogy bizony vele is történtek furcsa események élete során. Valakihez szexista módon szólt valaki, másnak meg szexuális ajánlatot tettek és nem kevesen egy-egy megalázó pofonra, fenékre verésre is emlékeznek.
   Így kerülnek majd hamarosan sorra a művészek után a politikusok (néhány országban már soron vannak), cégvezetők, tanárok, edzők, pedagógusok, művezetők, és a többiek, bár már mindre tudunk példát korábbról is. Nehéz lesz így rendet tartani, hiszen például ha egy tanár pluszmunkával bünteti rakoncátlan tanítványát, amelyet a fiatal zaklatásnak él meg, a felajzott szülő máris rohan majd az igazgatóhoz, sajtóhoz, vagy ha a munkahelyéről megrögzötten elkéső dolgozót főnöke valamilyen módon megbünteti, rögvest kész lesz a botrány.
   Úgy gondolom, életünkben nincs helye a szexuális, vagy bármilyen más zaklatásnak, hatalommal visszaélésnek, de azért nem árt az sem, ha tudjuk, hogy mi micsoda.

Voks

A téma igazi darázsfészek. Érthetően jogos érzékenység, rettenetesen sok sérelem, szenvedés, megaláztatás kapcsolódik hozzá, végtelen kiszolgáltatottságot és kegyetlen évtizedeket idéz az emlékezetbe.
   Természetesen a határon túli magyarok, pontosabban magyar állampolgárok szavazati jogáról van szó. Az őszödi beszédéről is elhíresült egykori miniszterelnök, mai ellenzéki pártvezér a minap nem kevesebbel állt elő, mint azzal, hogy az országgyűlési választásokon ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon és így nem viselik szavazatuk következményeit.
   Nosza, lett is nagy hangzavar, a kormánypárti sajtó rögvest nemzetárulónak titulálta a politikust, a határon túli magyar szervezetek pedig azzal vádolták, hogy megint a magyart akarja szembeállítani a magyarral. A hazai kis és annál is kisebb ellenzéki pártok egymással versengve tiltakoztak még a felvetés gondolata ellen is.
   E helyzetkép után érdemes megemlíteni, hogy a határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban alig találkoznak a politikusi kijelentések az anyaországi magyarok véleményével. A Publicus Intézet még augusztusban vizsgálta azt, hogy a magyarországi magyar választók hogyan értékelik a határon túliak különböző jogait. Aki a mindennapokban beszélget embertársaival, annak nem meglepő az eredmény, mert miközben az anyaország polgárainak kétharmada helyesnek tartja, hogy a határon túli magyarok kérhetik a magyar állampolgárságot, addig a többségnek már nem tetszik, hogy a kormány milliárdok sokaságával támogatja a külhoni magyarokat, ahogy az sem, hogy szavazati jogot kaptak. Tíz megkérdezettből nyolcnak (!) nem tetszik, hogy a határon túli magyarok szavazhatnak, figyelembe véve, hogy nem Magyarországon fizetnek adót. A megkérdezettek többsége szerint a határon túliak a szavazataik miatt fontosak a kormánypártnak, és csak negyedük szerint azért, mert felelősséget érez irántuk.
   A határon túl élő polgártársaink szavazati jogát leginkább a kormányzó párt hívei támogatják, legkevésbé az egykor szebb napokat látott, mára parányivá zsugorodott baloldali volt kormánypárt választói. Ugyanakkor egyetlen vizsgált társadalmi csoport sem fogadja el, hogy a kettős állampolgárok és a külföldön élő magyarok szavazási lehetőségei között megkülönböztetően nagy legyen a különbség. Jelenleg míg a határon túliaknak elég levélben elküldeni voksukat, addig a külföldön dolgozó több százezer magyarországi magyarnak saját költségén akár fél napot is utaznia kell, hogy szavazhasson.
   A felmérés adatai nem meglepőek, ahogy az sem, hogy az igen elkötelezett kormánypártiak közül is nagyjából minden második ember ellenzi a külhoniaknak adott szavazati jogot.
   Ennyit arról, hogy a politikusok mennyire ismerik szavazóik gondolkodását.

Kifizetődő

Világszerte terjed a populizmus, a populista politikusok nyakra-főre hangoztatják kedvenc mondataikat, kínosan ügyelve arra, hogy azt mondják, amit szerintük a többség hallani akar. Aztán ha már megvan a nép támogatása, teszik, ami nekik tetszik.
   Érdemes idézni a Wikipédia szócikkéből, amely szerint a populizmus „…a nép, a választók bizalmának megszerzéséért – kivitelezhetetlen lózungokkal – operáló irányzat, …A populisták első számú célja a gazdasági, politikai és egyéb (köz)intézmények visszahódítása az elittől a népnek”. Mondjuk a brüsszeli bürokratáktól?
   Sokatmondó szavak, mondatok. Kár hogy a populisták miközben ezt hangoztatják, sokkal inkább a saját hatalmuk, gazdagodásuk céljaira használják e politikai eszközt. Idehaza például a rendszeres, éppen soros gyűlöletkampány mellett kemény szóbeli harc folyik az Európai Unió intézményei és vezetői ellen, amely nem a nagy többségnek, csak a vezető hatalomnak szálka a szemében, hiszen hazánk egyszemélyi vezetője vélhetően úgy érzi, hogy a szervezet korlátozza korlátlannak vágyott uralmát.
   A napokban látott napvilágot annak a felmérésnek az eredménye, amelynek készítői arra voltak kíváncsiak, melyik ország polgárai érzik úgy, hogy kifizetődő az uniós tagság. A 28 tagállam polgárai közül a legtöbben, több mint nyolcvanszázaléknyian hét országban nyilatkoztak pozitívan a tagságról. Kiemelkedő az írek 90 százalékos elismerő véleménye, de a máltaiak, litvánok, luxemburgiak, lengyelek, dánok, észtek is az élvonalba tartoznak. A németek közül már „csak” 77 százaléknyian kedvelik az uniót. Mi, magyarok sem vagyunk ellene az uniónak, hiszen a polgároknak 72 százaléka unióbarát. Talán nem ártana a nagy emberek beszédíróinak is megismerkedni az adatokkal.
   Aki az Európai Parlament által közzétett felmérés adatait böngészi, meglepve láthatja, hogy az éppen távozó britek többsége, 55 százaléka is kifizetődőnek tartja az uniós tagságot. Az már más kérdés, hogy akkor vajon a népszavazáskor miért szavazott a – szűk – többség Nagy-Britannia unióból kilépésére? Levonható tanulság, hogy a népszavazásokra, választásokra mindenkinek el kell mennie, ha nem akarja, hogy mások döntsenek a sorsáról.
   A legkevésbé unióbarát országokban is a többség kifizetődőnek tartotta a tagságot, a hátulról negyedik osztrákok között is 53 %-kal az uniót pozitívan értékelők vannak többségben és csak a görögök, ciprusiak, olaszok közül tartották kevesebb, mint ötvenszázaléknyian előnyösnek a tagságot.
   Több populista pártvezér is harcol Európa szerte az amúgy önkéntes uniós tagság ellen. A népek, ahogy a felmérés bizonyítja, kevésbé. Nem ártana, ha ezek a politikusok tájékozódnának, mielőtt beszélnek.

Bizalom

Október közepén tették közzé a legújabb hazai közvélemény-kutatás adatait, amely szerint harmadik hónapja növekszik töretlenül a kormánypárt (állampárt?) népszerűsége a biztos pártválasztók körében.
   Környezetünkben sok országban zajlottak, zajlanak mostanában választások és bár a fejlett demokráciákban a demokratikus berendezkedés, a liberális állam szükségessége nem kérdőjeleződött meg, szinte tapintható mindenfelé az elégedetlenség.
   A hazai közvélemény-kutatók adatai különösen érdekesek akkor, ha összehasonlítjuk azokat egy nem itthoni intézet méréseivel. Ebből ugyanis az derül ki, hogy magyarok többsége nem elégedett a demokrácia működésével és nem bízik abban, hogy a kormány azt teszi, ami az országnak a legjobb.
   A közelmúltban a Pew Research Center közvélemény-kutató készített nemzetközi felmérést arról, hogy milyen a közvélemény hozzáállása a politikai rendszerekhez, illetve a nemzeti kormányokhoz. A több kontinensre kiterjedő felmérésből kiderül, hogy a demokrácia működésével a közel-keleti és a dél-amerikai országok a legelégedetlenebbek, de a többség Magyarországon is így érez. Nálunk a megkérdezettek 53 százaléka fejezte ki elégedetlenségét.
   A Pew felmérése szerint az embereknek általában nem tetszik a kormányuk működése. A 36 országban végzett felmérés szerint átlagban 46 százalék volt elégedett a demokrácia működésével, 52 százalék viszont nem. A helyi politikával leginkább elégedetteket az ázsiai, csendes-óceáni térségben találták a kutatók és meglepő módon több afrikai országban is úgy látja a többség, hogy a demokrácia ott jól működik. A legelégedetlenebbekkel Görögországban, Olaszországban, Libanonban, Dél-Koreában, Mexikóban, Brazíliában és Franciaországban találkoztak.
   Persze, a demokráciával való elégedettség nagyon is összetett valami, hiszen elég egy dolgát lelkiismeretlenül végző ügyintéző egy hivatalban, egy többeket sértő rendelet és máris az érintettek számára csorbul a demokrácia. Mint kiderült, az elégedettség nagyban összefügg azzal, hogy az emberek mennyire bíznak meg a nemzeti kormányaikban. A magyar kormány sem lehet büszke a kapott eredményre – különösen, ha a ghánai 51 százalékra gondolnak – ugyanis a magyar válaszadóknak csak kilenc százaléka bízik meg maradéktalanul a kormányban. Igaz, 48 százaléknyian azért valamennyire bíznak az ország vezetőiben.
   Ezek után már csak azt a kérdést kell feltennünk magunkban, hogy miért is bízzunk a kormányunkban és mi jelenti számunkra a demokráciát? Az elsőt döntse el mindenki maga, az utóbbiról azért kijelenthetjük, hogy bár sok sebből vérzik még ott is, ahol jól akarják művelni, de a többség számára még mindig a legjobb.
   Baj, ha mindezt nem érezzük.

A hormon

A tesztoszteron túltengése miatt sok férfi jutott már bajba. Közismert, hogy a tesztoszteron a legfontosabb férfi nemi hormon, az urak szervezete a herékben állítja elő és ezzel már jószerével mindent meg is magyaráztunk. A magas tesztoszteronszint okozhat családi veszekedéseket, kocsmai verekedéseket, és ha egy ilyen, mondhatni tesztoszteronban fürdő ember hatalomhoz jut, hát akár háborúkat is.
   Egy hír szerint Amerikában ma a hivatásos részvénypiaci kereskedők jelentős többsége fiatal férfi. A kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy a magas tesztoszteronszint lényeges tényező lehet a piacok ingadozásában, mert az ifjak hormonjának tombolása megváltoztatja addigi kereskedői viselkedésüket, emiatt ezek a kereskedők túlbecsülhetik a részvények jövőbeli értékét, amellyel veszélyes árbuborékokat (mesterségesen felpumpált árfolyamokat, ésszerűtlen árakat) hozhatnak létre.
   A kutatás részleteivel nem untatom olvasóimat, de annyit elárulhatok, hogy az tudós emberek és 140 vizsgált férfiember részvételével nagyon is komoly volt. A kutatás végén a tudósok vezetője elmondta, a tapasztaltak arra utalnak, hogy a hormonok hatását is figyelembe kell venni a hivatásos döntéshozatalban, mert a biológiai tényezők súlyosbíthatják az anyagi veszélyeket.
   Napjainkban azt tapasztaljuk, hogy a fejlett országokban sem csökken a férfiak túlsúlya a politikában és a gazdasági, társadalmi élet megannyi más vezető posztján. Bár szép számmal akadnak országokat, cégeket, intézményeket vezető nők, arányuk így is parányi a tesztoszteron által vezérelt férfiakkal szemben.
   A tesztoszteron nem csak a gyerekből férfivá átalakulásért, a nemi jelleg kialakításáért, de a nemi vágyért és nem elhanyagolhatóan az agresszióért is felelős. Ez utóbbi nyilvánvalóan fontos szerepet játszott egykor az életben maradásban a halászó, vadászó, vándorló életmód során, a nőkért, a területek megszerzéséért, vagy éppen a hatalomért folytatott harcokban. A mai világban is van ilyen szerepe, de még mennyire, legfeljebb csak formailag alakult át, eszközei finomodtak, miközben a lényege nemigen módosult. A tesztoszteron mennyisége dönti el, hogy ki akar uralkodni mások felett, ki akarja megszerezni mások vagyonát és elvenni akár életüket is. Vagyis, hogy ki lesz vezető és ki a vezetett, rosszabb esetben ki lesz uralkodó és kik az alattvalói.
   A kutatók arra jutottak, hogy befektetői területen a hivatásos kereskedőknek, befektetési tanácsadóknak és a fedezeti alapoknak korlátozniuk kell a fiatal férfi kereskedők által elfogadott kockázatokat.
   Szívből ajánlom a választók figyelmébe ugyanezt a túlzott tesztoszteronnal bíró politikusokkal szemben is.

Kutyakötelesség

Úgy gondolom, hogy aki élvezettel képes egy állatot megkínozni, az előbb, vagy utóbb sorra veszi majd, bántalmazza családtagjait is, a nehezen mozgó, védekezni már nem nagyon tudó idős szomszédjait és csak úgy szórakozásból általában a nála gyengébbeket.  
   A mifelénk legnépszerűbb közösségi portálon gyakran látni megkínzott állatok képeit és lehet olvasni a sajnálkozó, megdöbbent, vagy éppen a kínzók, vagyis e kiválónak aligha nevezhető emberféleségek gyalázóinak kommentjeit. Sokakból vált ki mindez agressziót, ők a kínzót is megkínoznák, ahogy az illető tette a védtelen állatokkal, s bár érthető az indulatuk, ezzel egy sorba kerülnének a cégéres gazemberekkel.
   Az egyik tematikus csatorna hónapokig vetített egy tetovált, szakállas, nagytestű nehézfiúkból álló önkéntes amerikai kutyamentő csapat akcióiról készült sorozatot. Amikor a kínzások, éheztetések, elhanyagoltság okán szenvedő állatok gazdáinál ezek a ránézésre is félelmetes legények megjelentek, ott hamar jobb helyzetbe kerültek az ebek. Bár úgy gondolom, csak átmenetileg, mert a háziállatát rendszeresen verő, elhanyagoló ember aligha javul majd meg, őt végleg el kell tiltani az állattartástól.
   Hazánkban is vannak önkéntes állatvédők, kalapot kell emelni a tevékenységük előtt és akár adományokkal is segíteni őket. A minap például arról olvashattam, hogy „Szurkolók az állatkínzás ellen” elnevezéssel indult egy mozgalom, amelyben a labdarúgó-szurkolók kemény magjából verbuválódott fiatal férfiak vették kezükbe a kutyák és más rosszul tartott állatok sorsát. 
   A sok vérforraló ügy nyomán végre a kormányzat is lépett, mert több más szervezet és ügyvédek, szakemberek közreműködésével kiadott egy „Kutyakötelesség – Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz” című kiadványt. Ebben felvilágosítást nyújtanak többek között a kötelező oltásokról, a mikrochippel történő jelölésről, a sétáltatás szabályairól vagy a tartós kikötve tartás tilalmáról, meg arról, hogy mit kell tennie a gondoskodó gazdának az állatban félelmet keltő környezeti események során.
   Azt nem tudom, hogy aki szereti a családtaggá vált kutyáját, macskáját, annak mennyire ad majd mindez segítséget, hiszen a gazdák vélhetően nagyjából tisztában vannak a legfontosabb tennivalókkal, aki pedig nincs, az vajon hajlandó lesz-e egyáltalán a kezébe venni a füzetet, hogy okosodjon. Mindenesetre ez is valami.
   Sokkal fontosabb (lenne), hogy már az óvodákban, iskolákban megtanulják a gyerekek a felelős állattartást, állatszeretetet, hogy ne váljanak élvezkedő állatkínzókká, gyilkosokká. Ha pedig mégis így történik, akkor legyenek olyan törvényes büntetések, amelyek nyomán e kedves embereknek örökre elmegy a kedvük az állatkínzástól. 
   Az állatok védelme valóban kutyakötelességünk.

A terv

Miután tervek nélkül szerteszét hullik az ember élete, egy ideje én is lázasan gondolkodom soros tervemen, nem is egyetlenen, mert sok soros tervem van. A minap éppen tenisz közben, vesztes állásnál készítettem el soros tervemet, hogy hogyan lehetne onnan nyerni, de terv ide, vagy oda, jól kikaptam. Na, ja, az ellenfélnek ott, a háló másik oldalán is lehetett egy soros terve, vagy csak egyszerűen jobban teniszezett, mint én.
   Pár napja a közeli nagyváros kórházában kellett udvariassági látogatást tennem, mivel udvariasan átengedtem az egyetlen szabad ülőhelyet a zsúfolt váróban a nálam ugyan fiatalabb, de láthatóan nőnemű embertársamnak és a hívásra várakozók tömegében fogalmazódott meg bennem az éppen soros tervem, hogy hogyan is vészeljem át a következő néhány félórát a falnak dőlve úgy, hogy a legkevésbé terheljem a sport közben megsérült fájó lábamat. Ügyes fickó vagyok, jó volt a tervem, nem is lett nagyobb a baj.
   Azt nem tudom, hogy a balszerencséje nyomán éppen aznap odakényszerült tengernyi ember, vagy az őket kezelő alulfizetett, agyonterhelt orvosok, nővérek, kórházi dolgozók mit éreztek, hogyan bírták ki a napot, de remélem nekik is volt minderre a fejükben egy éppen odaillő terv. Várakozás közben a kórházi rendelő folyosóján ácsorgó, reményvesztett sokaságot látva tervet kezdtem faragni magamban arra is, hogy hogyan maradjak majd életben a kiválóan finanszírozott, jól szervezett egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásai ellenére, ha egykor rosszra fordul majd az egészségi állapotom. Na, erre az esetre még egyetlen tervet sem tudtam összeütni.
   Igen hatékony tervet kellett összehoznom a napokban egy másik soros problémámra is. Pazarló, nagyvonalú életet élek, eszem, iszom, közlekedek, igen sok adót és rezsicsökentett számlát fizetek, támogatom a családomat, gyógyszert veszek, ahogy oly sok hasonló korú és korán meghalni nem hajlandó embertársam teszi, ráadásul, mint említettem, szórakozásból sportolni sem szégyellek. Szóval csak úgy szórom szanaszét a sok pénzt. Meg kellett terveznem tehát, hogy az állítólag értékálló havi nyugdíjamból, amelyből a következő hónap elején már jószerével semmi sem marad, hogy jöjjek ki.
   Egy szó, mint száz, egymást kergetik a tervek a fejemben, az egyik igyekszik lenyomni a másikat, ezért erőszakkal kell rávennem magam, hogy csak a sorosra koncentráljak. Még azt sem engedhetem meg magamnak – kortársaim ismerik ezt –, hogy az itt is fáj, meg ott is fáj érzés elvigye a figyelmemet a tervről. Mert ugyebár az ember feje nem káptalan, gondolatai ide meg oda csaponganak, nem árt tehát erősen koncentrálni.
   Ahogy mondtam, az éppen soros tervre.

Világvége után

A múlt hét végére esett az éppen soros világvége, amelyet David Meade amerikai keresztény író, asztrológus jósolt meg az amúgy is a vége felé rohanó világnak. Miután nem tudhattam, hogy aznap mikor következik be a vég, sokkal inkább az izgatott, hogy ne essen az eső, mehessünk végre teniszezni.
   Akadt már néhány komolyan vehető, biztos jóslat e látványos eseményre az elmúlt évtizedekben, legutóbb 2012 decemberében, amikor a maja naptár alapján jósolták meg ezt nekünk tudós emberek, és amelyek után másnap reggel arra ébredtünk, hogy elfogyott otthon a kenyér, vagy megint új cipő kell az ebugatta gyereknek, mert a világvégére várva kinőtte a régit.
   A most elmaradt világvégét a derék úr a Jelenések Könyvéből vezette le. Úgy vélte, hogy a 33 az egyik legfontosabb szám a keresztény hittudományban, hiszen 33 évig élt Jézus, és 33-szor szerepel az Ószövetségben az Elohim név, amely a Genezis első fejezetének eredeti szövege szerint Isten neve. A számmisztikában is láthatóan jól eligazodó férfi azt állította, hogy a napfogyatkozás, majd az azt követő hurrikánok a hamarosan bekövetkező Armageddon (a végső csata Isten és a Sátán között) közvetlen előjelei voltak, éppen ezért számára egyértelmű, hogy a világvégének a napfogyatkozás után 33 nappal, vagyis szeptember 23-án kell bekövetkeznie.
   Időközben módosult a jóslata, újabb elmélete szerint szeptember 23-án csak elindult az a folyamat, amely a végítélethez vezet majd és ezzel már nehéz vitatkozni, hiszen mindenki láthatja, hogy igen nagy sebességgel rohanunk a világvége felé. Legfeljebb annyival egészíthetjük ki, hogy a világvége már abban a pillanatban kódolva lett planétánk történetében, amikor megjelent az első ember a felszínén.
   Volt persze világvége akkor is, amikor a dinoszauruszokkal végző aszteroida becsapódott a Földbe, de mint később kiderült, hogy ez a világvége közel sem volt teljes, csak jó pár szerencsétlen fajnak. S, hogy mi kell a maradéktalan világvégéhez? Nos, ez nem is olyan fogas kérdés, mint első pillanatban gondolnánk.
   Vegyük hát sorra. Kell hozzá megállíthatatlan sokasodó emberiség, amelynek egyedei megesznek, kipusztítanak, felrobbantanak mindent. Persze ez még kevés, mert okos emberek irányításával ez a folyamat akár megállítható is lehetne, de itt jönnek a képbe a hatalmuk, vagy fanatizmusuk kiteljesedésére vágyó, az erre hajlamos tömegeket befolyásoló politikusok, vallási vezetők és, hogy az összeesküvés-elméletet se hagyjam ki, a pénzügyi háttérhatalom. Kell még víz- és élelmiszerhiány, az erőforrások, az emberi léthez szükséges alapfeltételek hiánya, az embertől cseppet sem idegen gonoszság és máris kész az a káosz, amely a végén valóban világvégéhez fog vezetni.
   Legalábbis az emberiség számára.