Oldalletöltések száma: 9480262
2019. július 19. péntek 02:10,
Emília napja van.

Túlkorosság

Szerencsés korban élek, mert ritkán ér hátrányos megkülönböztetés, vagyis diszkrimináció. Van persze ilyen, találkozunk is mindannyian nem is kevéssel, de azok beépültek mindennapi életünkbe és már jószerével rájuk se rántunk, és vannak jó megkülönböztetések is, mint például a 65 éven felüliek ingyenes utazási lehetősége, vagy az influenzaoltás, amelyet sokan ugyancsak ingyen kaphatnak meg.
   Hozzá kell tennem, hogy a magyarság azon tagjai közé tartozom, akik nem kis szerencsével emberhez méltó életet élhettek az elmúlt közel egy évszázadban. Sok honfitársunknak ez sokáig nem adatott meg, mert hol a múlt század harmincas, negyvenes éveiben államilag gyakorolt, százezrek bőrére menő brutális megkülönböztetés, később
a német származás, a kulák család kisértő árnya, az üldözött politikai beállítottság, vallásosság, netán egy nem túl közkedvelt kisebbséghez tartozás okán volt kénytelen elszenvedni nyilvánvaló, vagy csak úgy, suba alatt kifejtett diszkriminációt. Az utóbbiak helyzete mára még tovább romlott.
   Hogy visszatérjek eredeti gondolatmenetemhez, a minap szembesültem egy, a korosztályomat érintő diszkriminációval és bár bosszantott, csak legyintettem rá, de aztán szép lassan berágta magát az agyamba, a bőröm alá. Történt ugyanis, hogy a számlámat kezelő – hazai piacvezető – bankomnál a bankkártyámhoz kiegészítő utasbiztosítást akartam kötni. Nem nagy ügy, pár perces eljárás és egy évig van egy biztosításom a nem várt idegenbeli bajok esetére.
   A bank munkatársa, akivel a csevegő felületen végigvettük a lehetőségeket, igen tisztességesen tájékoztatott minden fontos ismeretről. A tájékoztatója végén miután arra kértem, hogy kössük meg a biztosítást, néhány személyes adatot kívánt egyeztetni. Amikor a koromra került a sor és kiderült, hogy betöltöttem a 70. életévemet, sajnálattal közölte, hogy rám már nem vonatkozik ez a lehetőség, vagyis túlkoros vagyok. Na ez fájt!
   Elgondolkodtam ezen a diszkrimináción. Vajon az előbb oktalan módon nyugdíjba zavart, majd a mind fenyegetőbb orvos- és pedagógushiány miatt visszacsalogatott, szép számmal hetven felett dolgozó doktorokat, tanárokat hányszor különböztetik meg hátrányosan koruk miatt, holott létük munkájuk az ország számára elengedhetetlen.
   Különösen a fejlett államokra jellemző, hogy az emberek hosszabb ideig élnek, mint elődjeik, a fiatalok pedig meg nemigen akarnak nagy családot, emiatt elöregszenek a társadalmak. Ezt az állapotot nem kellene feltétlenül tragédiaként megélni, hiszen a javakorabeli hölgyek és urak igen komoly élet- és szakmai tapasztalattal rendelkeznek, őket koruk miatt lenézni, leírni, diszkriminálni minősíthetetlen cselekedet, még ha biztosításuk esetleg nagyobb egészségügyi kockázattal is jár.
   Kortársaim nevében is mondom: meg vagyok sértve.

Nagylelkűség

Bolygónk, amióta csak ember él rajta, mindig is veszélyes hely volt. Nem volt ez másként akkor sem, amikor csak néhány ezren lézengtek rajta és most sem, amikor majd’ nyolcmilliárdnyian próbálunk életben maradni, boldogulni a Földön. Az emberek egy részének mindig akadtak nehézségei, tragédia sújtotta őket, alig-alig tudták fenntartani magukat, míg a szerencsésebbeknek jobb sors jutott. Nekik – bár ez cseppet sem magától értetődő – segíteniük kell(ene) a bajbajutottakat.
   Amióta anyagi helyzetem úgy-ahogy megengedi, segítem a rászorulókat. Ne vegye ezt tőlem senki sem dicsekvésnek, hiszen nem tekintem érdemnek, de támogattam már vörösiszap- és cunamikárosultakat, fogyatékkal élőket, gyermeksegítő alapítványokat, árvíz- és tűzkárosultakat, elszegényedett családokat, számtalan civilszervezet tevékenységét, kormánypolitika sújtotta rádiót, újságot, családom rászoruló tagját. Mindezt mindig a tekintélyes mértékű adókkal csökkentett jövedelmemből tettem, ahogy teszem napjainkban a kérkedésre aligha okot adó nyugdíjamból. Bizonyára sokan cselekszenek még ugyanígy és ez így is van rendjén.
   Mindebből olvasóim is láthatják, nagyon is egyetértek a támogatásokkal. Igen nagy büszkeséggel tölt el a tudat például, hogy hazánk kormánya egy víztisztítómű és egy tartományi népesség-nyilvántartási rendszer létrehozását segítette a közeli Vietnámban, ahol további 60 millió euróból 500 ágyas onkológiai kórházat is épít. Ezek mellett az összességében 440 millió eurós segélyhitellel még más fontos beruházásokban is oroszlánrészt vállal nagyvonalú hazánk.
   Ugyancsak szép dolog, hogy 505 millió forintos adományt kap az aleppói Szent Lajos Kórház, a damaszkuszi Francia Kórház és az Olasz Kórház, 261 millió forintot az iraki Erbili Káld Katolikus Érsekség az Alkos-i iskola újjáépítésére, 320 millió forintot a Richárd Testvér Kongói Betegekért Alapítvány, 320 milliót a Szír Katolikus Egyház Moszuli Érseksége, és 320 milliót a Szír Ortodox Egyház Moszuli Érseksége. Újabb kétmilliárd forinttal támogatja hazánk kormánya két mexikói templom felújítását. És a sor még közel sem teljes.
   Adományoz továbbá nemes kormányunk 5,1 milliárd forint Ugandának is, hogy a menekülőknek ne kelljen Európába vándorolniuk. S hogy a lényeget ne felejtsem: mintegy 20 milliárd forint adományt kapott már eddig kilenc határon túli labdarúgó akadémia. Naná, hogy minden összeg a mi adóbefizetéseinkből származott.
   Nyilvánvalóan joggal osztogatja adóforintjainkat a kormány, hiszen itthon minden célra és feladatra, minden rászoruló magyar polgár megsegítésre bőségesen jut pénz.
   Büszkeséggel tölthet el e segítőkészség mindannyiunkat, de még jobban örülnénk, ha az adakozók saját adózott jövedelmükből lennének nagylelkűek.

Afromagyarok

Az Operaház huszonnyolc énekeséből tizenöten írták alá azt a nyilatkozatot, amelyben afroamerikainak vallják magukat.
   Igen meglepett a hír, hiszen idehaza – természetesen nem kimondva, de félreérthetetlenül utalva rá – folyamatosan egyik-másik vallás, vagy rassz ellen hangolja az aktuális hatalom a magyar embereket. Sokan még ellenállnak, de az agymosás jellemzője, hogy elég csak nagy ártatlanul megnézni például egy állami hírtévés riportot és az ember észre sem veszi, hogy közben ordas idegengyűlölővé vált. Pedig eredetileg nem is volt szándékában.
   A fent idézett hír alapja, hogy a Magyar Állami Operaház igazgatója George Gershwin világhírű műve, a Porgy és Bess előadása előtt a jogviták elkerülése érdekében szükségesnek látta e különös nyilatkozattételre kérni a művészeket. A mifelénk furcsának tűnő megnyilvánulást az váltotta ki, hogy a jogtulajdonos Ira Gershwin, a zeneszerző 1983-ban elhunyt testvére és a dalszövegek írója rendelkezése szerint csak fekete színészekkel szabad előadni a darabot. Amikor az Operaház megszerezte az előadás jogát, egy olyan szerződést kapott, amelyben nem szerepelt ez a kitétel. A tavalyi bemutatóból is volt már emiatt némi vita, az idei előtt ennek megelőzése okán kérte a darabban fellépő énekeseket az igazgató arra, hogy írják alá az említett nyilatkozatot.
   Nyilván a mű előadási jogait birtokló testvér a szerző akaratát képviselte rendelkezésével, amely szerint csak akkor adható elő a darab, ha az összes előadóművész színes bőrű, vagy hogy politikailag korretek legyünk, afroamerikai, afroeurópai, vagy afromagyar. Mint tudjuk, afroeurópai énekest akár még találhatna is egy-két országgal arrébb az Operaház, de hogy afromagyar operaénekesek sora várná idehaza a felkérést, annak erősen kizárható a lehetősége.
   Az ügy egyelőre jobbra-balra lötyög a magyar sajtóban, mint lavórban a víz és nem tudni, hogy hogyan is fog végül nyugvópontra jutni. Közben azért érdemes megemlíteni, hogy a nagyvilágban találni rá nem is egy példát, amikor valaki tiltakozásból egy, a bőrszíne, vallása, rassza miatt üldözött embercsoport tagjának vallja magát.
   Ezúttal nem pont erről van szó. Pedig jobb hely lenne a világ, ha mind több közösség nyilvánulna meg ehhez hasonlóan. Például a szélsőségekre hajlamos pártok szimpatizánsai nyilatkozatban vállalhatnák, hogy ők egyúttal cigányok, zsidók, színes bőrűek, vagy arabok, az állampárt feltétlen hívei kinyilatkoztathatnák, hogy ők tulajdonképpen liberálisok, esetleg baloldaliak, de mindenekelőtt demokraták. Az ellenségek barátoknak, a főnökök beosztottaknak, a magukat okosnak tartók meg butának vallhatnak magukat.
   Ez utóbbihoz elég lenne csak megszólalniuk.

Iskolazöldség

Nem sokáig volt részem benne, de évtizedekkel később is emlékszem az iskolában tízóraira kapott tejre, íze még mindig itt van a számban. Vagy inkább az agyamban.
   Az iskolatej program múltja messzire nyúlik vissza, a neten fellelhető egyik adat szerint községi költséggel 1931-ben Orosháza óvodájában és elemi iskolájában indult ingyenes tejakció, míg a Wikipédia szerint a gyerekeknek először 1937-ben Makón szerveztek ingyenes tejakciót, amelyet tejtízórainak hívtak.   Az ingyenes, szervezett keretek között történő iskolai tejosztásnak többször is nekiugrottak az aktuális hatalmak, majd szüntették meg sokszor ugyanők. Legutóbb 2004. május 1-jén lépett érvénybe az iskolatej program újraindításáról szóló rendelet.    Azt azért érdemes megemlíteni, hogy akárhányszor is állították le a gyerekek ingyenes tejívását, azt sohasem a kisebb-nagyobb nebulók iránti utálat, sokkal inkább az állami költségvetés szűkössége váltotta ki. Sok pénz az oktatásra, gyermekélelmezésre bizonyára most sincs, elviszi az erre is szánható összegek jelentős részét az olyan fontos kiadások sokasága, mint a stadionépítések, a látványberuházások, a megállíthatatlanul áradó méregdrága gyűlöletkampányok egymásba érő sora, a tizenegy játékosból tíz külföldi légióst foglalkoztató labdarúgó klubok finanszírozása, a csókosok gazdagítása. A felsorolást mindenki folytatni tudja, már persze, ha politikai szimpátiája, beállítottsága ezt megengedi.
   A már említett rendelet szerint a diákok tejének költségét a kormány állja, persze nem saját üvegzsebéből, hanem az adófizetők pénzéből. Ehhez kap jövőre igen nagyvonalú támogatást hazánk, mégpedig a kormányzó hatalom által oly fennhangon szapult Brüsszeltől.   Mint kiderült, az Európai Unió 250 millió eurós programjának köszönhetően a tagállamok iskolásai a következő tanévben is tejet, gyümölcsöt és zöldséget kapnak annak érdekében, hogy körükben egészséges táplálkozási szokások honosodjanak meg. Hazánk e programban a legtöbbhöz hozzájutó országok közé tartozik, mert az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot 1, 2 milliárd, az iskolatejprogramot pedig 625 millió forintnyi euróval támogatja az unió. Ez pedig a gyümölcs és zöldség terén a kilencedik, míg a tej esetében a tizenkettedik legmagasabb összeg.   Szerencsére pártunk és államunk kőkeményen állja a sarat a pénzével kérkedő szövetség bürokratáival szemben. Nyilván az adományt élvező diákokhoz is alig-alig juttatja majd el annak a hírét, hogy kinek a pénzén is esznek-isznak, azt meg végképp nem, hogy ez az unió talán mégsem az ördögtől való szerveződés. Mert ha ez mégiscsak kiderül, még az a csúfság is megeshet, hogy a végén ezek a gyerekek felnőve egy egyesült európai államok hívei lesznek.   Nem veszélytelen az uniós gyümölcs meg a tej.

Drónmadarak

Lassan ott tartunk, hogy akinek nincs egy csinos drónja, az megnézheti magát. Bár a valóságban még nagyon sokaknak nincs ilyen repülő jószáguk, a jövő a robotok és mesterséges intelligencia mellett egyértelműen e repülő alkalmatosságoké. Olyannyira, hogy van már olyan világcég, amely egyes helyekre drónokkal szállítja ki a neten megrendelt portékákat.
   A drónok sok mindenre alkalmasak. Már most meg lehet velük ölni bárkit a magasból úgy, hogy az illető észre sem veszi, hogy meghalt, vagy rakétával kilőni egy-egy kijelölt célpontot, igaz ezeket többnyire a hadseregek teszik, de hát oly sok hasznos dolog került már át a haditechnikából a mindennapos használatba, hogy a drónok ilyen célú civil felhasználásában sem lehet kétségünk. De lehet velük természetfilmeket, légi felvételek is készíteni, vagy meglesni a meztelenül napozó szomszédasszonyt.
   Egyes új-zélandi marha- és juhtenyésztők újabban kínai technológiájú drónokkal terelik állataikat. A kamerával felszerelt és kutyaugatást hallató távirányított repülő eszközök csak kiegészítők az ebek mellett, de ha én terelőkutya lennék Új-Zélandon, elkezdeném félteni az állásomat. Meglehet, hamarosan a Hortobágyon is drónokkal tereltetik majd a juhokat a juhászok puli helyett, már ha előfordul még ilyen feladat a nagy magyar pusztaságban.
   A pulik és pumik mellett szól a gépekkel szemben, hogy az utóbbiakat szeles és esős időben egyelőre nem tudják használni, ráadásul a drónok gyorsan lemerülnek, és szervizigényesek, szemben az okos és sokat bíró kutyákkal.
   Hamarosan ezen is változatnak majd a gyártók, olyannyira, hogy már a drónok akkumulátorainak lemerülésére is van részmegoldás. Elkészült ugyanis az olyan robotrepülő prototípusa, amely ha a sok repkedés közben kezd fáradni, vagyis lemerülni az akkuja, a madarat utánozva megülhet egy párkányon, póznán, vagy vezetéken. A drónok egy új markoló mechanizmus segítségével a jövőben időnként megállhatnak munka közben, így nemcsak kevesebb energiát fogyasztanak, hanem stabilabbá is válik a repülésük, ezáltal pedig nagyobb hatótávolság is elérhető velük.
   Az ember csak tátja a száját a naponta megjelenő csúcstechnológiás termékek láttán. Mindez nagyszerű mindaddig, amíg az életet könnyítik meg, de ha a robotok, mesterséges intelligenciák, vagy éppen a mind többre képes drónok átveszik az alkotó, munkát végző szerepet, rögvest megkérdőjeleződik az ember létének szükségessége.
   Néhány évtizeden belük akár tízmilliárd ember is lakhatja majd egyidejűleg a Földet, és akkor e népek majd otthon ülnek és várják, hogy végezzen a takarító robot, beszélgetnek a mesterséges intelligenciákkal, és lesik, hogy hozza-e már ebédjüket a szolgáltató drónja. Állítólag a mai ötvenesek már élhetnek majd ebben a gépesített világban.
   Csak el ne unják majd nagyon magukat.

Felfüggesztve

Tényleg nem vagyok közönyös, életünk számtalan mozzanata érdekel, de annak ellenére, hogy hetek óta ez a sajtó központi témája, engem mégis teljesen hidegen hagy. Természetesen arról az ezerszer felvetett kérdésről van szó, hogy vajon kizárják-e a magyar állampártot az európai pártcsaládjából, vagy sem.
   Ma már tudjuk, nem zárták ki állampártunkat, hanem uniós pártbeli tagságát a maga kérésére is (?) felfüggesztették. Ha valaki nem érti, ne fektessen bele sok energiát, nem is érdemes megérteni. S bár az utcán egyik-másik, a politika iránt még nem teljesen apatikus ismerősöm a „hogy vagy, mi van veled” típusú kérdések után szóba hozta a kizárás lehetőségét, de arra már egyikük sem tudott válaszolni, hogy nekünk, a vidéki kisváros mellékutcájában élőknek miért is érdekes a magyar állampárt sorsa az említett szervezetben. A legtöbb, ami ebből kijött, hogy csökken állampártunk vezérének érdekérvényesítő képessége. Ettől persze az unió félmilliárd polgára még köszöni jól megvan, sőt, még jobban meglennének az izgága magyar politikus nélkül.
   Szóval ez a felfüggesztés engem messzemenően hidegen hagy, olyannyira, hogy arra már nincs is igazán jó kifejezés. Nem így persze az, hogy mi van a magyar kórházakban, ahol a sok hiányzó orvos, nővér mellett már műtőssegédek sincsenek és emiatt a műtétre előkészített, a műtőbe betolt beteget olykor szépen kitolják és hazaküldik, vagy hogy a szakrendeléseken, fogászatokon miért van több hónapos várólista és foglalkoztat az is, hogy milyenek a betegek gyógyulási kilátásai, életben maradási esélyei az orvos nélkül maradó településeken.
   Tudom, hogy csúf tőlem, de az állampárt ügyénél az is sokkal jobban érdekel, hogy miért olyan a hazai oktatás, amilyen és miért nem a 21. század kihívásaira képezik ki a fiatalokat, vagy hogy miért kell már minden tizedik magyar gyereknek külföldön megszületnie. Az is jobban érdekel az állampárti blama helyett, hogy miért kerülnek mind rosszabb anyagi helyzetbe az egész életüket végigdolgozó emberek pár év nyugdíjas lét után, illetve hogy miért talál előbb magyar szobafestőt, villany- vagy gázszerelőt a német és osztrák polgár, mint a kalandvágyból itthon maradó. Szóval van itt elmélkedni való számtalan, az uniós pártcsalád belügyén kívül is.
   Az már messzemenően jobban foglalkoztat, hogy az amúgy jól kiérdemelt uniós pofont akár arra is felhasználhatja az állampárt és hazánk egyszemélyi vezetője, hogy eltávolítson bennünket az unióból, bár köztudott, annak nagyvonalú támogatása nélkül hazánk igencsak szegénnyé válna.
   Amúgy minden állampárti brüsszelezés, függetlenségi harc ellenére vagy éppen ezért idén januárban egy félmérés során a magyarok 85 százaléka (!) nyilatkozott úgy, hogy Magyarországnak az unióban a helye.
   Ennyi talán elég is a felfüggesztésről.

Kőgazdagok

Egy jó lelkű ember tiszta szívvel örül embertársai sikerének, ahogy a Biblia is tanítja, szeresd felebarátodat, ahogy magadat. Így vagyok ezzel én is, vagyis nagy szerényen kijelenthetem, jó ember vagyok, mert irigység nélkül figyelem sok kedves felebarátom előrehaladását a siker rengeteg pénzzel kikövezett ösvényén.
   E nyilatkozat azért kívánkozott ki belőlem, mert egy minap napvilágot látott hír szerint olyan elképesztő ütemben nő a gazdagok száma a világon, hogy alig fél évtized múlva további 43 ezer embernek lesz 30 millió dollárnál is több vagyona. Rendben van ez így, jól is néznénk ki, ha a túlnépesedett világunkat csak ugyanannyi dúsgazdag díszítené, mint egy kisebb népességéét.
   Nem irigylem én a gazdagoktól a pénzt egy cseppet sem, mert hát, ha irigyelném is, attól nekem nem lenne több. Meg aztán nehogy azt higgye valaki is, hogy nekik ennyi dollárjuk virít a számláikon, áh dehogyis, beleszámítják nekik a pár ingatlanukat, cégüket, műkincseiket, jachtjukat, magánrepülőjüket. Ne szépítsük, mondjuk is ki nyíltan, azokkal meg csak a baj van, azokat állandóan kezelni, ellenőrizni, védeni és óvni kell, vagyis csupa nyűg az egész vagyon.
   Ezért nem irigylem én a hazai milliárdosokat sem, különösen nem fáj nekem egy igen tehetséges falusi mesterember szárnyalása. Mint köztudott egy Fejér megyei szerelő roppant nagy esze és üzleti tehetsége révén röpke pár év alatt olyannyira megszedte magát, hogy a tekintélyes Forbes magazin minap közzétett listája szerint egymilliárd dollárnyi vagyonkájával bekerült a világ leggazdagabbjai közé. De megint csak óvva figyelmeztetek mindenkit, nem szabad ám irigykedni, ez a derék honfitársunk ugyanis csak 2057. a listán. Hát miféle gazdagság az, amelyet több mint kétezren túlszárnyalnak? Na ugye!
   Sokan gyanakszanak, hogy nem saját kútfőből és tehetségből ilyen gazdag ez a magyar, aki tulajdonképpen csak egy a hazai mintegy ezer kőgazdag közül. E kételkedők állítják, hogy ehhez egy igen nagy hatalmú barát is kell, aki tulajdonképpen magának gyűjteti a nagy vagyont. Nem tudom, én ehhez nem értek, ráadásul tele vagyok jóindulattal és még mindig hiszek az olyan mesékben, mint amilyenekben például az amerikai cipőpucolóból dollármilliomos lesz. Már miért csak egy amerikai mese lehet ilyen, nem igaz? Különben is, egy ilyen csodatörténet pont olyan, mint amikor valaki a maga örömére alapít egy falusi focicsapatot, amelynek nagy hirtelen új, kacsalábon forgó stadionja épül igen drága edzőcsarnokkal és mindehhez csak úgy dől az önzetlen támogatók pénze, amellyel országa csoda-gazdag csapatává válik. Ahogy az elnöke, aki meglepő módon a már említett kőgazdaggá lett magyar. Ebből is kiderül, a tollasodáshoz csak dolgosnak, takarékosnak kell lenni és máris összejön.
   Vagy kell hozzá egy igaz barát.

Fogbaj

Úgy kezdtem a napot, ahogy máskor. Elkészítettem a reggelimet, majd rákattintottam az egyik még igazmondónak tűnő internetes hírportálra, hogy megtudjam, mitől lett jobb a világunk az éjszaka. Beleharaptam a szendvicsembe, de egy fájdalmas nyilallás jelezte, vélhetően tönkrement a fogtömésem, mehetek fogorvoshoz.
   Pont ugyanúgy utálok fogorvoshoz járni, mint az emberiség igen nagy többsége, de azért a legkisebb problémával is gyorsan szakemberhez fordulok, mert tudom, hogy egyrészt minél tovább húzom a beavatkozást, annál kellemetlenebb lesz, másrészt egyre drágábbá is válik.
   A lakóhelyem szerinti körzeti fogorvoshoz csak egy hónappal későbbre kaptam időpontot, de magánorvosokhoz sem tűnt egyszerűbbnek a bejutás. Leghamarabb több mint két hét után egy másik városban ülhettem volna a fogorvosi székbe, míg abban a térségben, ahol élek és ahol több fogorvos is működik, a többek által ajánlott és a fényképe alapján is szimpatikus orvos fizetős szolgáltatására pedig már egyenesen két és fél hónapot kellett volna várnom.
   Megnézve a neten fellelhető magánfogorvosi árakat, újból megsajdult a fogam, oly magasak voltak. De nem csak én tartom túlzottnak az árakat, egy nemzetközi felmérés tanúsága szerint a magyarok több mint 40 százalékának okoz anyagi megterhelést egy esetleges fogászati beavatkozás.
   Gyerekkorban az állam szinte teljes körű térítésmentes fogászati ellátást nyújt, mégis Európában a magyar 12 évesek fogazata a legrosszabb és a helyzet felnőtt korra tovább romlik. Míg az európai országok nagy többségében a gyerekek szuvas fogait időben betömik, addig nálunk gyakran akkor jutnak el fogorvoshoz, amikor már csak a húzás marad. Egy fogászati szakmai felmérés szerint a 19 éves magyaroknak átlagosan már több mint öt foga hiányzik, a negyvenöt éveseknek majdnem dupla ennyi. A felnőtteknek emellett további négy foguk szuvasodik, és kettő biztosan tömött. Idős korra a szuvas és tömött fogak száma egyre, kettőre apad, a hiányzóké meg húszra emelkedik és 65 éves korra a lakosság 30 százaléka már fogatlan. Döbbenetes számok, ahogy az is, hogy a felnőtt lakosság fele mindezek ellenére elégedett fogainak állapotával és csak 20 százalékuk tartja azt kifejezetten rossznak.
   A gyerekek esetében nem hivatkozhatnak a szülők a költségekre, sokkal inkább magukba – meg gyermekük szájába – kellene nézniük, és elgondolkodniuk azon, vajon miért engedik, hogy csemetéjük kihagyja a fogászati kezeléseket. Felnőttként már más a helyzet, mert hazánkban az emberek majd’ 14 százalékának kifejezetten nagy kiadást jelent a fogászati ellátás összege, közel egyharmadnyi polgártársunknak meg ha nem is rokkanna bele, de nehezére esne kifizetni egy-egy vizsgálatot, beavatkozást.
  És akkor ott van még a rettegés is a fogfúrástól.

Elöregedünk

Bevallom, mindeddig tévedésben voltam, mert azt hittem, hogy világunkra a zavaros elméjű fanatikusokat, hatalomvágyókat leszámítva a túlnépesedés jelenti a legnagyobb veszélyt. Elgondolásomban közrejátszott az a tény is, hogy születésem idején alig két és félmilliárdnyian lézengtünk a Föld nevű sártekén, ma meg ötmilliárddal több ember keresi élelmét és boldogulását ugyanitt. Ráadásul az előrejelzések szerint harminc év múlva meg már közel tízmilliárd emberi lény nyüzsög majd mind zsúfoltabb világunkban. Vagyis talán mégsem tévedtem olyan nagyot.
   Ennek ellenére belátom, hogy nem számoltam a látványosan megnövekedett számú emberiség okozta klímaváltozás mellett feltárt újabb problémával, az elöregedéssel. A javuló higiéniának, a kézmosás elterjedésének, a jobb étkezésnek, modern gyógymódoknak, a kevesebb háborúnak is köszönhetően ma világszerte tovább élnek az emberek, mint éltek őseik.
   Az elöregedés mértékére jellemző, hogy ma még 2,5 az egy nőre jutó átlagos gyermekszám a bolygón, vagyis nő a világ népessége, de ez az érték folyamatosan csökken, Európában már csak 1,6, az Egyesült Államokban pedig 1,8 ez a szám. Egy ezzel a témával foglalkozó minapi cikk szerint a világ közel 7,7 milliárd fős népessége között még éppen egymilliárd alatt van a 60 év felettiek száma, de 2050-ben már 2 milliárdnál is többen lesznek.
   A kormányok látják ezt, de komolyabb, szülést korlátozó intézkedéseket vallási okok miatt, vagy újraválasztásukat féltve aligha tesznek e téren. Pedig az idősek és fiatalabbak létszámának romló aránya komoly pénzügyi gondokhoz vezethet az időskorúak ellátásánál. A legkézenfekvőbb megoldás ideig-óráig a nyugdíjkorhatár emelése ,már ahol van nyugdíj, de kérdés, hogy képes-e egy ember 70 évesen is olyan teljesítményre a fizikai munkában, mint évtizeddel fiatalabban. Ugyanakkor viszont az éltes korú dolgozók mellett szól a nagy rutin, az évtizedek alatt megszerzett tudás és tapasztalat.
   A probléma az egész világot érinti. Vannak kísérletek a népesség fiatalítására, ilyen például a magyar kormány által a minap bejelentett, szülési kedvet fokozni szándékozó támogatási rendszer, de ilyen a más országokból bevándorlók befogadása is. Ha körbenézünk a nagyvilágban, láthatjuk például Japán rohamos elöregedését, vészes népességcsökkenését, de a környezetünkben lévő országokban sem jobb a helyzet, mint hazánkban.
   A világ a technológia robbanásszerű fejlődésének következtében rohamtempójú változáson megy át, szakmák tűnnek el, előtérbe kerülnek a robotok és mesterséges intelligenciák, mint dolgozók, emiatt a sokasodó emberiségre munkáskézként mind kevesebb szükség lesz. A vezetőknek emberséges megoldásokat kell találniuk a nemsokára akár már száz évig is élők társadalmára.
   De ne felejtsék: ha megérik, ők is lesznek öregek.

Vanda

Először meghatódtam, aztán kicsit megsértődtem. Meghatódtam, mert a kommunikációs szolgáltatóm ügyfélszolgálata a megszokott és igen kellemetlen várakoztatás nélkül azonnal bejelentkezett. Aztán megsértődtem, mert Vanda – így mutatkozott be – a második mondatom után máris kioktatott.
   Olvasóim közül bizonyára már sokan rájöttek, hogy a közismert szolgáltató Vanda elnevezésű mesterséges intelligenciájával igyekeztem megértetni gondomat, azt, hogy nincs internetem, és tegyen valamit, de íziben. Előtte megtettem, hogyne tettem volna meg az ilyenkor elsődleges és szükséges intézkedéseket, miszerint végignéztem a csatlakozásokat, kikapcsoltam a hálózati adaptert és újraindítottam. A gép csak nem kapcsolódott az éltető hálózatra.
   Ekkor fanyalodtam a szolgáltató felhívására, amelyet nemigen szeretek megtenni, mert unom a várakozást, a vándorlást a menüben a különféle gombok nyomogatásával, meg a próbálkozást, hogy végre valakivel beszélhessek. Általában ez igen kemény, sokszor szinte sikertelen vállalkozás. Volt eddig. Mert mint kiderült, Vanda nagyon felkészült, értelmes, udvarias, de határozott is és ha sokat fecsegek rám szól, hogy kérdésére csak igennek és nemmel válaszoljak. Gondolom sok orvos is örülne egy ilyen asszisztensnek, mert általában, ha végre bejut hozzá a sokat váró beteg, akkor mindent el akar neki mondani messzire visszanyúlva élete történetében. Csak hogy a doktor megértse a baját. Meg az érzéseit. A lényeg persze ilyenkor könnyen elsikkad. Mint mondjuk egy politikai beszédben.
   Csúnyán elkalandoztam, vissza hát Vandához! A hölgy – nekem már csak az marad, bár tudom, hogy egy géppel, programmal, alkalmazással, vagy mivel beszélgettem – nagyon ügyesen kitalálta, honnan hívom, gyorsan le is ellenőrizte a rendszert, majd miután közölte, hogy az rendben van, elvégeztette velem a korábbi, általam már véghezvitt eljárást megint. Tiltakoztam, hogy ez már megvolt, de Vanda nemigen tárgyalt tovább velem, mondta, hogy ha ezt követően sem javul meg a netes kapcsolatom, hát hívjam újra, ő várni fog. Nem tudom hogyan történt, de másodszorra már sikerrel jártam a ki- és bekapcsolgatásokkal.
   Bevallom, izgalmas kaland volt és el is gondolkodtatott. Eddig kedves hölgyekkel és időnként urakkal beszélgethettem az ügyfélszolgálatokon, már ha eljutottam hozzájuk. Helyüket vette át Vanda, a mesterséges intelligencia. Ahogy hamarosan sokunk munkáját, helyét veszi majd át valamilyen gép, mi meg kereshetünk magunknak más elfoglaltságot, kitanulhatunk egy szép kétkezi szakmát. Amíg azt is el nem veszik tőlünk a robotok.
   Izgalmas jövő felé tartunk, nem vitás.