Oldalletöltések száma: 7678988
2018. november 21. szerda 04:23,
Olivér napja van.

Akinek elavult a háztartási gépe, most pályázhat újra

hutoszekrenyben tarolasAz előző akciókban sokan tudták lecserélni fűtőberendezésüket vagy mosógépüket, akik pedig nem hittek a pályázatok sikerében és az állami ingyen pénzekben később foghatták a fejüket. Most viszont újra neki lehet rugaszkodni a nem túl bonyolult pályamunkák megírásának, komoly megtakarításkat lehet velük elérni.

   Újraindul az Otthon Melege program novemberben, hétfőtől lehet pályázni hűtőgépek, fagyasztó készülékek, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére.

   A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban, november 5. és 19. között lehet benyújtani. Először az észak-alföldi régióból, majd a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli, a dél-dunántúli, a közép-dunántúli, végül a közép-magyarországi régióból adhatók be a jelentkezések, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun keresztül.
   A program során korszerű, energiatakarékos háztartási nagygépeket lehet beszerezni, az új kiírással a kormány összesen kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez. A támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50 százaléka, de legfeljebb 25 ezer forint az A+ kategóriájú, 40 ezer forint az A++ kategóriájú, illetve 45 ezer forint az A+++ kategóriájú készülékek esetében.
   A kiírásra magyar adóazonosító jellel és magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú természetes személyek nyújthatnak be pályázatot. Személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás.
   A pályázati kiírás és az útmutató a www.hgcs2017.nfsi.hu weboldalon érhető el.