Oldalletöltések száma: 7789370
2018. december 11. kedd 23:00,
Árpád és Árpádina napja van.

Magyar málna, legfeljebb a kiskertekben

malna thompsonmorgan comMég ma is az egyik legkedveltebb ízű gyümölcsünk a málna, amelyből igen kiváló szörpöt, lekvárt, fagyaltot, süteményeket lehet készíteni. Sok kiskertben megtalálható, ízletes bogyója természetes állapotában fogyasztva is kiváló. Sajnos most már csak akkor vehetünk málnát a boltokban, ha behoznak külföldről.

   Gyakorlatilag megszűnt a málnatermesztés Magyarországon: míg a 80-as években kiterjedt és jelentős málnások voltak itthon, addig ma már csak a hobbikertekben termesztik ezt a gyümölcsöt – mondta az InfoRádiónak Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

   Ma már alig lehet magyar málnáról beszélni, inkább csak Pest megyében vannak még málnások. Míg az 1980-as években Európa legnagyobb málnatermelői voltunk, az akkori hétezer hektár termőterület ma már nem haladja meg a száz hektárt – mondta az alelnök, aki még hozzátette: ha a hobbikerteket nem számolják, akkor 50 hektárt sem érheti el a termőterület.
   Ebből kevés mennyiség kerül a friss piacra, főleg Budapest környékén tudják értékesíteni a termelők normális áron a málnát. A feldolgozóiparba is vesz át málnát, de ez elhanyagolható mennyiség.
   A nálunk kapható málna nagyobb részét Szerbiából és Lengyelországból importálják. Olcsóbban lehet behozni kész fagyasztott árut, mint amennyiért Magyarországon a hűtőipari vállalatok az alapanyagot megvenni képesek.
   Az itthoni klíma nem igazán kedvez a málnatermesztésnek, a gyümölcs nem bírja a forró, száraz nyarakat, így egyre inkább eltűnik a hazai termelésből – tette hozzá a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Minderről az Infostart.hu írt.