Oldalletöltések száma: 9480054
2019. július 19. péntek 01:36,
Emília napja van.

Évről évre korábbra esik nálunk a túlfogyasztás napja

tulfogyasztas gnatiansolidarity net Nézzünk szembe a tényekkel a legtöbb ember nemigen foglalkozik a Föld közeljövőjével, a távolabbival meg még inkább nem. A többség számára teljesen érthető okokból a munkájában, fogyasztásában, életének vitelében csak a most számít. Igen kevesen lehetnek olyanok, akik számolnak azzal, hogy mekkora is az ökológiai lábnyomuk, vagyis mekkora kárt tesznek a természetben.

   Ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor az emberiség fogyasztása múlt pénteken lépte volna át azt a szintet, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni és több mint 2,2 bolygóra lenne szükség ahhoz, hogy a természeti erőforrások fedezni tudják az emberiség igényeit – olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) közleményében.

   Ma a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani. Bár az európai országok között nem kiemelkedő, világviszonylatban Magyarország ökológiai lábnyoma rendkívül magas olvasható a közleményben Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programvezetőjének szavai.
   A szakember szerint Magyarország esetében a legnagyobb környezetterhelést az energiafogyasztás jelenti, mivel annak döntő részét fosszilis energiahordozók biztosítják. Ez teszi ki az ország lábnyomának közel kétharmadát. Jókora részt foglal el továbbá az élelmezés, amely az ország ökológiai lábnyomának egyötödéért felelős. Ennek legfőbb oka a haszonállatok tartása, mivel számukra jelentős legelő- és gabonaterületet kell biztosítani.
   A Global Footprint Network adatai szerint tavaly augusztus 1-jére esett a túlfogyasztás világnapja, az év hátralévő részében a Föld csupán hitelezte erőforrásait az emberiség számára. Idén az európai túlfogyasztás napja május 10-re esett és az országonkénti bontásból kiderült, hogy Magyarország június 14-én érte el a túlfogyasztás napját, korábban, mint tavaly, akkor ugyanis még június 20-ára esett ez a nap.
   A közlemény szerint a fenntarthatóságra érdekében a kormányoknak, döntéshozóknak, vállalatoknak és az egyéneknek egyaránt tenniük kellene. Magánemberként is sokat lehet tenni a Föld természeti értékeinek megőrzéséért, egyebek között a húsfogyasztás csökkentésével, az egyszer használatos műanyagok kiiktatásával és a szezonális étkezéssel.

Hírlevél



A velencei-tavi időjárás-előrejelzéshez kattintson a kép közepére!

HANGOS-

      KÖNYV



     Új!


     jozsefvaros hercegnoje belyegkep 

Jószefváros hercegnője
Olyan mint az egyszeregy
Apatitok

Felovassa:
Máté G. Péter

   Ingyen letölthető innen


                   foldonkivuliek vacsoraja kicsi

Földönkívüliek vacsorája

Felolvassa:
Máté G. Pétter

   Ingyen letölthető innen

                    Láthatatlan hangos borító

Láthatatlan lények


Felolvassa:

Máté G. Péter
   Ingyen letölthető: innen


                   csak fuss hangos borito


Csak fuss!

Novellák. Felovassa:
Máté G. Péter
   Ingyen letölthető innen



                   eldobott borito



Eldobott asszony


Novellák.
 Felolvassa:
Máté G. Péter
.
   Ingyen letölthető innen






Lopott éjszakák


Novellák.
 Felolvassa:
Máté G. Péter
.
   Ingyen letölthető innen


                  szakallas


A szakáll
as angyal


Novellák. Felolvassa:
Máté G. Péter
   Ingyen letölthető: innen

 

          - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 


 

E-könyvek 
innen ingyen letölthetők


     Új!



Nász apróban

Hódító zsebszörnyek


Véres galamb 


CSAK FUSS!

 

Hibázók és bűnözők 
 

Józsefváros hercegnője
 

Vészcsengő 
 

Lopott éjszakák 
 

Szakállas angyal

Láthatatlan lények


Velencei-tavi szolgáltatás, információ?
Itt keresse!

 

A Vétó ügyvédje,
kérje Ön is a tanácsát
!

 

Milyen világnap van ma?
 

Feng Shui tanácsadónk
az első Feng Shui Centrum


Még több információ a velencei-tavi szolgáltatásokról


Számítástechnikai kellékek.
PC bolt Gárdonyban
.