Oldalletöltések száma: 5905035
2018. január 20. szombat 04:07,
Fábián és Sebestyén napja van.

Ügymenet

A Magyarországon született, családjával külföldön élő honfitársunk imádja a Velencei-tavat és úgy döntött, itt az ideje, hogy vegyen egy nyaralót az egyik tókörnyéki településen. Ennek nincs is jogi akadálya, a férfi kettős állampolgárként rendelkezik magyar útlevéllel, vagyis jogosult ingatlan vásárlására.
   Az üzlet meg is köttetett, a vevő kifizette, majd családjával boldogan birtokába vette új nyaralóját. Úgy intézték dolgaikat, hogy egy egész hónapra ott is tartózkodjanak. Egy kis bökkenő van csak az ügymenetben, a Földhivatal mindaddig nem írja a férfi nevére a nyaralót, amíg nincs magyarországi lakcímkártyája, ugyanis csak ezzel együtt lehet személyi száma. A vétel májusban történt, az illető magyar ügyvédje tanácsára az adott országban működő konzulátuson be is adta a magyarországi lakcímkártya kérvényét, majd augusztus elején szülőhazájába megérkezve besétált az illetékes okmányirodába, hogy átvegye az igényelt okmányt.
   A készséges ügyintéző számítógépén átkutatta az általa elérhető adatbázisokat és megállapította, hogy az illető igazolványának nyoma sincs. Javasolta, forduljon a Belügyminisztériumhoz. Az ügyét innen ügyvédje vette kézbe, aki igen sok telefon és több hivatal felkeresése után megtudta, hogy bár a hazai külügybe állítólag megérkezett a másik országban beadott kérvény, de nincs jele, hogy onnan hova került. Vélhetően – mondták – az okmányt első ízben kiadó belügybe, de ott erről nem tudtak, miközben a férfiről, aki évtizedekkel korábban új hazájában nevet is változatott, sok információval rendelkeztek. De a lakcímkártyát a kérelem hiányában nem adták ki.
   Nem nyújtom hosszúra a történetet, az ügyvéd sokórányi telefonálása, e-mailváltások sora után, több mint két hónappal a lakcímkártya kérelem beadását követően egyszer csak az derült ki, hogy az iratok még midig a konzulátuson vannak, mert – mint az egyik ügyintéző magyarázta a bizonyítványt – kevés a munkatárs, nyári szabadságolások is zajlanak és a futárgépek is csak ritkán indulnak hazánkba. Az, hogy miért állíthatta az egyik ügyintéző, hogy az iratok már megérkeztek, miközben még több ezer kilométerre egy másik országban egy íróasztalban lapultak és az ottani munkatárs az illető férfi kérdésére miért állította, hogy már régen hazaküldték az anyagot, rejtély.
   A férfi pár napig van már csak itthon, aztán hazamegy, de esélye sincs, hogy ittléte alatt hozzájusson a lakcímkártyájához, amelyről az okmányirodában azt mondták neki, csak személyesen veheti át. Ez újabb hosszú repülőutakat, tetemes kiadást jelent majd számára, hogy sok-sok hónap csúszással ügyvédje végre a bejegyzés reményében beadhassa a Földhivatalhoz az adásvételi szerződést.
   Még szerencse, hogy „Magyarország jobban teljesít”.

Szieszta

Ha hinni lehet a hosszútávú időjárás-előrejelzéseknek, akkor a múlt péntekkel nagy valószínűséggel erre az évre letudtuk a durván meleg kánikulai napokat. Már persze, ha van olyan előrejelzés, amely képes érdemben egy-két napnál távolabbra látni. Az időjárás távlatai legalább annyira beláthatatlanok, mint a politikáé.
   Az elmúlt hetekben igencsak belekóstolhattunk a hőség sújtotta földrészek országainak életébe, azokéba, akiknél nem csak egy-két hétig, de a meleg évszakokban hónapokig kibírhatatlan a forróság. Nem véletlen, hogy a sajtóban már arról lehetett olvasni, hogy be kellene vezetni nálunk is a szieszta intézményét, azt, amikor az ember egy jó ebéd után besötétíti a lakását (munkahelyét?) és pihen.
   Nyilvánvalóan erre egy gyári dolgozónak, cégnél állásban lévőnek igencsak kevés lehetősége adódik, akinek meg van esélye a déli pihenésre, az valószínűleg él is vele, bár ezt leginkább csak a nyugdíjasok, vagy munkanélküliek tehetik meg. Manapság inkább az a jellemző, hogy bár a meleg kibírhatatlan, a munkavégzés során a cégek – igen nagy tisztelet azoknak, akikre ez nem igaz – még a rendeletekben előírt védelmet, pihenőket sem adják meg a dolgozóiknak. Naná, hogy nem, ha a minél nagyobb profit elérése a cél. Nem lopják ők a pénz, inkább hulljon a gyenge, vagyis a férgese.
   A meleg napokon persze az embernek mindenféle rossz érzése is támad, ha arról van szó, hogy meg kell mozdulnia valami oknál fogva. Ilyentájt ugyanis nem csak a városi utak aszfaltja olvad, de az emberi agy is szinte lucsokkal átitatott szivaccsá válik, gondolkodásra némileg alkalmatlanná. Tisztelet tehát azoknak a százezreknek, akik hőség idején is teszik felelősségteljes dolgukat, kenyeret sütnek, gyalulnak és esztergálnak, tűző napon építenek, járműveket, cégeket vezetnek, életeket mentenek, betegeket gyógyítanak, szünidős gyerekekre vigyáznak.
   Még szerencse, hogy a legtöbb politikus elmenekül a hőség elől és valahol árnyékban, vízparton, külföldi nyaralóhelyen lógatja a lábát, vagy éppen soros gyógykezelésén vesz részt, addig sem tesz kárt. Még a magukat naponta lejárató idióták is megpihennek, csak a kijelölt ügyeletes feszültségkeltők és megmondóemberek ügyködnek, mert a feszültéséget azért fenn kell tartani, abban nem lehet nyári szünet.
   Pedig milyen jó, ha az embernek csak arra kell figyelnie, hogy kellő módon lehűlt-e már a dinnye, vagy a sör a hűtőszekrényben és nem arra, miféle ostobasággal állt elő megint valamelyik önjelölt igazságosztó.
   Akkor már inkább maradjon a hőség.

Forróság

És akkor szembejött velem egy, az ifjúkorom olvasmányaiból ismert trópusi öltözékű középkorú férfi. A fejfedőjére varrt, tarkóját védő fehér lepel, a nap káros sugaraitól védő zárt, de könnyű anyagból készült öltözéke némiképpen ugyan meglepő volt a Velencei-tó melletti gyalogúton, de az ember végül is úgy védekezik a hőség ellen, ahogy csak tud.
   Az elmúlt hetekben egymás után dőltek meg a valaha feljegyzett abszolút meleg-rekordok. S, ha csak nálunk, vagy a Kárpát-medencében szorult volna meg a forróság, míg másutt a nagyvilágban e téren minden a megszokott módon menne, mindez szót sem érdemelne, ezen a nyáron így jártunk és kész. Ha csak arra gondolunk, hogy Arany János 1845-ben a Toldit egy hőségtől szenvedő táj leírásával kezdte, akkor rájöhetünk, hogy nem korunk embere találta fel a nehezen elviselhető nyári meleget.
   Az, hogy a mostani, egyre több ember életét keserítő meleg mégiscsak más, mint amit eddig megszoktunk, igazolja a klímakutatók figyelmeztetését, olyan éghajlatváltozás részesei vagyunk, amelynek ha tetszik, ha nem, legfőbb előidézője az ember jelenléte és tevékenysége a Földön. Bár ember a mai kutatások szerint már sok százezer, sőt, akár több millió éve jelen lehet a bolygón, száma és életmódja korábban soha nem volt meghatározó az állatvilág más fajaihoz képest. De 7,6 milliárd ember puszta léte, ellátása élelemmel, ruhával, műszaki eszközökkel, járművekkel, és még milliónyi más igényének kielégítése oly terhet ró a Földre, amelyet képtelen elviselni. Ráadásul az ember a többi fajjal ellentétben felelőtlenül szennyezi a környezetét, vizeit, pusztítja élővilágát, írtja az erdőket és teszi tönkre a világűr fenyegetéseitől védő, létünket biztosító igencsak vékonyka légréteget.
   A bajt tetézi az olyan felfuvalkodott, tudatlan vezető, mint a „legmagasabb világi hely” (idézet hazánk miniszterelnökétől), vagyis az Egyesült Államok elnöke, aki az amerikaiak jelentős részével egyetemben vitatja a klímaváltozás tényét. Olyannyira, hogy e jeles ember a napokban bejelentette az ENSZ-nek, hogy országa kilép a klímaegyezményből. Amúgy a kibocsátott üvegházhatású gázok 15 %-áért éppen az USA a felelős, vagyis a „legmagasabb világi hely” a világ pusztulását segíti elő.
   A 2015. december 12-én 195 ország által elfogadott és már életbe lépett párizsi egyezmény az első olyan éghajlatvédelmi megállapodás, amely a Föld szinte minden országa számára előír kötelezettségeket. A megállapodás célként fogalmazza meg a 1,5 °C-os globális felmelegedési küszöbértéket, és a század közepére az üvegházhatású gázkibocsátások teljes semlegesítését.
   Egy ideig nekünk még elég lesz a trópusi öltözék, de utódainkon már ez sem segít majd. Valóban ezt akarjuk?

Stift

Vannak filléres tárgyak, amelyek igencsak fel tudják bosszantani az embert. Mármint a hiányuk. Egy párforintos alkatrész, ha nincs, akár egy repülőgépet is mozgásképtelenné tehet.
   Nos, nekem nincs repülőm, viszont – nem dicsekvésből mondom ám – van egy karórám, amelyet igencsak kedvelek, mert életem egy jeles évfordulójára kaptam. A minap vettem is volna fel, amikor kiderült, hogy a szíjának egyik vége leoldott az óráról. Még jó, hogy nem az utcán esett le.
   Nem éreztem túlzottan nagynak a bajt, először arra gondoltam, hogy elugrom egy óráshoz, de aztán inkább elővettem a szükséges szerszámokat, és nekiláttam a fránya szíj megreparálásának.
   Van némi jártasságom az egyszerűbb mechanikai problémák megoldásában, ez pedig végképp nem tűnt jelentősnek. Aki már látott bármilyen óraszíjat, talán azt is észrevette, hogy az órát és a szíjat egymáshoz egy igen vékony, a két végén rugó ellenében benyomható, még parányibb tüskékkel ellátott kis tengely – ahogy az órás szakportálokon olvastam, stift, vagy rugós fül – rögzíti egymáshoz. Nos, ennek a stiftnek egyik kis tüskéjét – amelyet nagyító nélkül legfeljebb kis piszoknak látunk az asztalunkon – a rugója úgy lökte ki, hogy hosszas négykézláb mászkálás, tapogatózás, mágnes bevetése és más igen hasznos trükkök után sem találtam meg. Vagyis a szíjam, és az órám nem volt összeházasítható.
   Nagy ügy, gondoltam, mint gyakorlott internetes vásárló gyorsan keresek egy órás alkatrészeket forgalmazó céget és megrendelem, pár nap múlva meg már meg is kapom majd az alkatrészt. Ment is minden, mint a karikacsapás, még az sem tántorított el, hogy a postaköltség pont kétszerese volt, mint a minimálisan megrendelhető tíz darab stift ára, de hát a szükség az szükség. Meg is jött a visszaigazolás, majd gyorsan egy másik e-mail, miszerint vagy kiegészítem legkevesebb ötezer forintnyira a megrendelt termékek számát, vagy törlik a megrendelésemet. Törölték.
   Csak mellékesen megemlítem, hogy így a szükséges 90 forintos stiftem már hétezer forintba került volna. Maradt hát a böngészés a neten. Találtam is egy ázsiai szállítót, aki azonnal elfogadta a megrendelésemet, amely 360 (!) darab különféle méretű rugós stiftre szól, külön rekeszekkel elválasztott kis műanyag dobozban, és, hogy el ne felejtsem, mindezért szállítással együtt 1082 forintot fizettem. Igaz, a temérdek rugós stift leghamarabb egy hónap múlva érkezik majd meg, de akkortól e téren nagyhatalom leszek a környéken.
   Támogatni akartam a hazai kereskedőket, mindent meg is tettem, hogy magyar vállalkozástól vásároljak, de felsültem. Nem tudom, hogy az ázsiaiaknak mindez hogyan éri meg, de talán nem ártana tanulni tőlük.

Mindent szabad

A negyvenes, láthatóan jól szituált férfi egy nála idősebb hölggyel, talán egyik rokonával tért be a tóparti étterembe. Az idő éppen csak dél felé járt, a vendéglőben alig páran fogyasztották korai ebédjüket.
   A pincér udvariasan köszöntötte a vendégeket és miután kiderült, hogy ebédelnének, elindult az étlapért. Ekkor szólt jó hangosan a pincér után a szép és drága német gyártmányú autóval érkezett vendég – azzal, amelybe a közbeszéd szerint még csak irányjelzőt sem szerelnek a gyártósoron, mert akinek ilyen kocsira futja, úgysem szokott indexelni – és hangosan letegezte az amúgy nem éppen kisfiú korú felszolgálót.
   - Figyelj – mondta a vélhetően nyaraló, vagy üzleti úton lévő úriember, vagyis inkább viselkedése alapján tehetős tahónak mondható férfi – hozzá’ már egy jó adag hideg vizet is!
   A sokat tapasztalt vendéglátós szakembernek szeme sem rebbent, talán csak a néhány vendég egy némelyike figyelt fel a hangos szóra és a tegezésre. Nem így pár pillanattal később, amikor a negyvenes bunkónak megszólalt az asztalra megérkezésekor kicsapott márkás telefonja, és amelynek kedvenc csengőhangját teljes hangerőn hagyta szólni, amíg csak a fáradhatatlannak tűnő hívó, vagy éppen a szolgáltató meg nem szakította a hívást. Ekkor már többen is rosszallóan, idegesen néztek a modortalan emberre.
   Az eset persze szót sem érdemelne, ilyen világban élünk és egy kézlegyintéssel el is intézhetnénk az ügyet. A férfi láthatóan semmibe vette az együttélés szabályait, bár lehet, hogy betartotta volna azokat, ha ismeri, ám meglehet, sem szülei, sem tanárai nem tanították meg őt erre. Vagy csak éppen nem érdekelte, hogy másnak is vannak jogai. Például egy nyugodt, békés ebédhez.
   Nyaranta az üdülőhelyeken – mikor tegyék, ha nem ilyenkor – a nyaralók elengedik magukat. Lehet, hogy csak a mindennapjaikat ott élő helyi lakosokat zavarja, ha a szupermarketben félmeztelen, strandpapucsos, kempinggatyás, nagyhangú úriember tolakszik eléjük a pénztár előtti sorban, ha hajnali három tájt több utcányira is hallhatóan üvöltve szórakoznak az egyik nyaraló kertjében, ha az egyik-másik kikapcsolódni vágyó üdülőtulajdonos úgy parkol napszámra az autójával a szűk utcában, hogy másokat akadályoz a közlekedésben.
   Persze vigasz az ott élőknek az, ami szomorú az üdülőknek: mindez legfeljebb csak másfél-két hónapig tart, aztán áll vissza minden a megszokott kerékvágásba. A negyvenes bunkó falujában, vagy valamelyik nagyvárosban veszi majd semmibe környezetét, a szabadságukat élvező, éjjel is fennhangon szórakozó nyaralók szépen visszatérnek munkájukhoz, tanulmányaikhoz, a kempinggatyás is magára kap majd valamit, ha hűvösödik az idő. De most nyár van és ilyenkor mindent szabad.
   Mindent?

Lépéskényszerben

Nem gondolom, hogy örülni kellene a hírnek, miszerint a napokban elérte a világon jelenleg élő emberek száma a 7,6 milliárdot. Ha arra gondolunk, hogy az 1800-as évek elején éppen csak egymilliárdnyian éltek e sártekén, és száz évvel ezelőtt is kevesebben, mint kétmilliárdnyian, akkor igen megdöbbentő a nyolcmilliárd felé tartó szám.
   Ma a világ tele van bajjal, és a helyzet javulni biztosan nem fog. Gyorsuló ütemben születnek emberek, elsősorban a gazdaságilag elmaradott afrikai, ázsiai országokban, akik igencsak reménytelen létre számíthatnak. Sokmilliónyian tengetik napjaikat szinte állati sorban, vagy menekülőre fogják, és hordaként indulnak a számukra felfoghatatlanul gazdag országok felé. Nem véletlen, hogy kutatók, tudósok sorát foglalkoztatja a túlnépesedés kérdése, amely a klímaváltozásnak is a legjelentősebb kiváltó oka. Ki kell mondani: vagy szembeszállnak a vallások vezetői és a politikusok a nemzetek túlnépesedésével, vagy végképp elszabadul a pokol a világban.
   Egy, a közelmúltban ismertetett svéd tanulmány szerzői szerint a kevesebb gyerek születése lenne a leghatásosabb módszer a klímaváltozás megfékezésére. A Lund University kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy négy olyan eszköz van, amely jelentősen csökkentheti a személyes szén-dioxid-kibocsátást: a vegetáriánus táplálkozás, lemondás a repülőutakról és autózásról, valamint kevesebb gyerek szülése.
   A kevesebb gyerek nemzése, megszülése – amely már jellemzi a modern, jóléti társadalmakat, és emiatt akár munkaerőgondokkal is szembesülhetnek, de amelyet gyorsan megold majd a roboztizáció – ma elképzelhetetlen a fanatikusan vallásos országokban, hiszen több egyház is tiltja a születéskorlátozást, pedig nem a meg nem születettekért kellene aggódni, hanem a már élők sorsáért.
   Azt persze nem állíthatjuk, hogy amikor kevés ember élt a Földön, akkor nem volt szenvedés, nem voltak harcok, háborúk, népirtások, hiszen az emberiség egész története erről szól, mindez nem a túlnépesedett világ találmánya. Mindig, minden korban akadt önkényúr, lelketlen diktátor, aki saját népét nyomorította meg, és volt kész emberek tömegét feláldozni a maga dicsőségének érdekében. Minél több és korszerűbb fegyverrel rendelkeztek e becsvágyó uralkodók, úgy nőtt az emberi szenvedés nagysága.
   Egy ember születésénél kevés szebb esemény van a világon, de felelőtlen az a hitbéli, vagy világi hatalom, amely elfelejti, hogy a születés örömteli és felemelő pillanatai után az embert etetni, öltöztetni, oktatni kell, majd munkát, megélhetést adni a kezébe. Mindez terheli a környezetet, riasztóan megváltoztatja a klímát és nyomort, szenvedést hoz a mind kezelhetetlenebb emberi tömegre.
   Lépéskényszerben van az emberiség.

Egy biztonságos ország

Biztos vagyok benne, hogy ha a hallgatag többségnek elege is van a kormány folytatólagosan elkövetett gyűlöletkeltéséből, azt a legtöbben elismerik, hogy Magyarország egy viszonylag nyugodt, biztonságos ország. Mindezt igazolja az is, hogy a tavalyi 20. helyezés után idén már a földkerekség 15. legbiztonságosabb országa lett hazánk, legalábbis a Global Peace Index friss adatai szerint, amely alapján közeli barátaink közül Ausztria a negyedik, Csehország a hatodik legbékésebb állam a világon.
   Aki figyeli a napi híreket, láthatja, hogy ma már jószerével sehol sincs tökéletes biztonság a terror zavart elméjű művelői és nagyrészt ismeretlen felbujtóik miatt. Mindezt erősíti a nagyhatalmak idióta politikai lépéseinek sora, a fegyvergyártás és eladás, mint fergeteges üzlet, a túlnépesedés, sok harmadik világbeli ország víz- és élelmiszerhiánya, az emberhez méltatlan életkörülmények és az ezek által gerjesztett újkori népvándorlás.
   Az adatokból kitűnik, hogy világszerte nőtt a békétlenség az elmúlt évtizedben, annak ellenére, hogy tavalyhoz képest 93 országban nőtt a biztonság és a békehajlam, de 68 államban erősödött az erőszak.
   Az indexben az országok olyan szempontok alapján kaptak pontokat, mint például, hogy az emberek mennyire érzik magukat biztonságban a bűnözőktől, mekkora a fogvatartottak aránya, milyenek az országon belüli belső konfliktusok, vannak-e az erőszakossá váló tüntetések és erőszakos bűncselekmények.
   Azt senki sem róhatja fel bűnömként, hogy hívő rajongója vagyok a jelenlegi hatalomnak (ahogy eddig egyiket sem kedveltem), ennek ellenére tényként kell rögzítenem, hogy helyes volt a kerítések felhúzása. Amennyire drasztikusnak tűnő lépés volt a háborús menekültek és gazdasági vándorok tömegeinek útjába építeni egy fizikai akadályt (a menekültekkel szembeni szégyenletes bánásmóddal cseppet sem értek egyet), e lépéssel a regnáló hatalom egyelőre megkímélte az országot a terrorizmustól.
   Már ami az arab világból Európába irányuló erőszakot illeti, mert a belső harcoktól és főleg a mind mélyebb gyűlölködéstől cseppet sem, az ugyanis már a hivatalos magyar állami politika eszközévé vált. Ezzel pedig sikerült az eddig is nagyon megosztott magyar társadalmat még inkább gyűlölködővé tenni, olyanná, ahol családtagok, barátok, szomszédok, magyar, a magyart utálja, mert más a véleménye az élet dolgairól, mint rokonának, ismerősének, munkatársának. Viszonylagos így a békesség az országban, a felszín alatt szinte tapintható a készakarva gerjesztett feszültség, kiválóan működik az oszd meg és uralkodj módszere.
   A 15. helynek azért még így is örülhetünk.

Vérünk és tudásunk

Életünk során mindannyian átesünk laborvizsgálatokon. Mindenki tudja, hogy ez vérvétellel, vizeletadással és esetenként székletmintával történik. Az eredmény igen sokat elmond az orvosunknak arról, hogy éppen milyen állapotban vagyunk, vagy miféle kóros folyamatok zajlanak a testünkben.
   A vér-, vizelet- és székletvizsgálat az orvos kezében kulcs a gyógyulásunkhoz, ezek hiányában legfeljebb tapogatózva kísérletezhet a testünkkel, hogy eltalálja a bajunkat, a gyógyulásunkhoz vezető helyes gyógymódot. A hírek szerint ezt az eszközt csavarná ki a doktorok kezéből a kormányzat a legújabb ötletével. Anyagi előnyökért cserébe arra ösztönöznék a háziorvosokat, hogy spóroljanak a betegeik laborvizsgálatán. Az indoklás szerint sok a felesleges vizsgálat, bár hozzátehetjük, azzal is csökkenthetnék a laborok leterheltségét és a költségeket, ha köteleznék a szakrendelőket, kórházakat, hogy a háziorvosok után, amennyiben nem feltétlenül szükséges, ne végeztessenek el újabb laborvizsgálatot, hanem használják a már rendelkezésre álló adatokat.
   Állítólag a háziorvosok sok tízezer forinttal gazdagodhatnának, ha beállnának a kormány által kijelölt sorba. Azt gondolom, hogy felelős, a hivatását szerető, a betegeit meggyógyítani akaró háziorvos ezt a gazdagodási lehetőséget el fogja utasítani, de abban is biztos vagyok, hogy lesznek olyanok, akik élnek majd a felkínált lehetőséggel, és ritkábban küldik majd betegeiket laborba. Számukra azért még megmarad a találgatás, jóslás, kísérletezés és ráolvasás módszere.
   Egy másik fontos kormányzati elképzelésről is hírt adtak a lapok, ezek szerint még tavaly év végén arra tett javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy szűkítsék a gimnáziumi keretszámokat, legyen kötelező központi felvételi és az első körben sikertelenül felvételizőket kötelezően irányítsák át a szakképzésbe. Ezek mellett ajánlottak még néhány érdekes megoldást a minisztériumi szakemberek annak érdekében, hogy drasztikus csökkenjen a gimnáziumi tanulók létszáma.
   Nyilvánvalóan szükség van a munkáskezekre, hiszen a legtöbb cég munkaerőgondokkal küzd és a megoldáshoz vezető út lehet az ilyen korlátozás. Persze másként is vonzóbbá lehetne tenni a fiatalok számára a kétkezi munkát, például a nyugati bérekkel versenyképes fizetésekkel, jó munkakörülményekkel. Ja, hogy olcsóbb butítani a népet, mint megfizetni? Ez valóban fontos érv lehet a kormányzat kezében.
   Az ember nehezen szabadul a gondolattól, hogy a kormányon belül működhet egy titkos néprosszléti államtitkárság, amely bőszen ontja magából az ötleteket, hogy hogyan tehetnék még feszültebbé az életünket.
   Kijelenthetjük: jól dolgoznak.

Pártbuli

- Nincs kedved beszállni? Kell hozzá tíz ember és egy ügyvéd, aki megcsinálja az alapító okiratot, aztán egy kis szervezés, pár telefon és kapunk az államtól egy rakás pénzt, szinte ingyen. Szóval alapítsunk pártot!
   A mindennapi politikai hírekben jó, ha hat-nyolc párt neve szerepel rendszeresen, többnyire a parlamentben frakcióval rendelkező, vagy függetlenként jelölt képviselővel jelenlévő pártalakulatoké. Az átlagember, ha csak nem elkötelezett híve, hívője valamelyik pártnak, már oda sem figyel arra, amit ezeknek a formációknak a képviselői mondanak, mert vagy nem igaz, vagy, mert nincs súlyuk, tekintélyük.
  Persze az ügyeskedők, vállalkozó kedvűek mindezt másként látják, hiszen ma Magyarországon nagyon is megéri politizálni, már ha a pártműködésért megszerezhető adóforintok milliói ezt jelentik. 2014-ben az ellenfeleiket szétforgácsolni akaró kormányzók ötlete nyomán hatalmas mennyiségű, szám szerint száznegyvenhét olyan párt lett, amely indulhatott volna a választáson, mára ez a szám – az Országos Bírósági Hivatal adatai szerint – közelít a kétszázhoz és folyamatosan emelkedik. Jelenleg országszerte 350-nél is több párt áll bejegyzés alatt. A köznyelv a legtöbbjüket a kamupárt, vagy bizniszpárt kategóriába sorolja.
   A pártalapítás nagyon is megéri, s bár a hírek szerint nyomoz az ügyészség az eltűnt százmilliók után, az előző országgyűlési választáson indult bizniszpártok tevékenységének köszönhetően a tavalyi év végéig a sajtóhírek szerint 630 millió forint tűnt el végleg a jogtalanul felhasznált kampánytámogatásból.
   Csábító az üzlet, hiszen a pártalapítás, ha az ügyvédi költséget leszámítjuk, szinte fillérekbe kerül. Nem ilyen vékony viszont a megszerezhető összeg, ugyanis a kampányfinanszírozási rendszer alapján, ha a 106 választókerület közül legalább 27-ben sikerül jelöltet állítania, minden egyéni jelölt után egymillió forintot kap a párt. A pártlisták után legalább 27 jelölt esetén minimálisan 149 millió forint jár a pártnak. Ha legalább 27 kerületben képesek jelöltet állítani, akkor az egyéni jelöltek és a lista után összesen legkevesebb 176 millió forint, ha mind a 106 kerületben indulnak, akkor már 703 millió forint üti az alapítók markát.
   Nyilvánvalóan a kapott támogatással el kell számolni, na de aki a magyar adórendszereken edződött, annak ujjgyakorlat összeszedni a megfelelő számlákat a költségek igazolására. Bár a jogszabály szerint az egyéni jelöltek az egymillió forintos támogatást csak akkor tarthatják meg, ha a választások során a szavazatok legalább két százalékát megkapták, a pártlista esetén még akkor sem kell pénzt visszafizetni, ha a listára a kutya sem szavazott.
   És még Amerikára mondják, hogy a korlátlan lehetőségek hazája.

Feláldozottak

A családtámogatások növekedésével azt szeretné elérni 2030-ra a kormány, hogy akik gyermeket vállalnak, több mint két gyermekben gondolkodjanak. Szeretnék több mint 30 ezerrel növelni a megszületendő gyermekek számát. Mindez nemrégiben hangzott el egy kormányzati tájékoztatón.
   Jogos az igény, hogy ne fogyjon tovább a népesség, hiszen rendre húsz- és harmincezer között csökkent évente a magyarországi magyarok száma. Még akkor is csökken, amikor nő a születésszám, ugyanis nagyon sokan halnak meg fiatalon, még munkaképes korban. A minap látott napvilágot az az átfogó jelentés, amelyből kiderül, hogy egyetlen év alatt 32 ezer olyan ember halt meg, aki még élhetne, ha jobban működne a magyar egészségügy.
   Bár a jelentés szerint 2013 és 2015 között a magyar lakosság egészségi állapota javuló tendenciát mutatott, nagyok az országon belüli eltérések. Emellett a leggyakoribb halálokok, mint a keringési rendszer betegségei, a nőket sújtó daganattípusok, a férfiak vastagbél- és a végbélrák megbetegedései terén az EU-28 átlaghoz képest tovább romlott a helyzetünk.
   A jelentés olvasói megtudhatták azt is, hogy a várható élettartam szerint a magyar nők az unió 28 tagállamának rangsorában a 26., a férfiak pedig a 24. helyen állnak. A nők születéskor várható élettartama 79,4, a férfiaké 72,3 év.
   Az életkilátásokat jelentősen befolyásolja, hogy ki hol él és mennyit tanult. Az egészségesen várható élettartamot nézve Közép-Magyarországon a legjobbak egy ember kilátásai, míg Észak-Magyarországon a legrosszabbak. Az előbbi térség férfi lakói 7, a nők pedig 8 évvel tovább maradnak egészségesek, mint az utóbbiban élők. Kiderült az is, hogy egy alapfokú végzettségű férfi 12, egy ugyanilyen végzettségű nő 5,6 évvel él rövidebb ideig, mint felsőfokú végzettségű, azonos nemű honfitársa.
   A kutatás megállapítása szerint, ha idejében és a megfelelő ellátást kapták volna, a 2014-ben elhunytak 14 százaléka megmenthető lett volna. További 12 százalék halálát népegészségügyi beavatkozásokkal lehetett volna elkerülni és a 65 év alattiak körében minden második haláleset elkerülhető lett volna megfelelő népegészségügyi beavatkozásokkal. Volna.
   Tudjuk, hogy a mai kormányzati felfogás szerint nem jó, ha túl sokáig élünk, mert akkor majd nyugdíjat kell fizetni nekünk, ez pedig az egyesek számára igen gazdaságos nagyberuházásoktól veheti el a pénzt, ráadásul, ha valaki sokáig él, akkor gyógyszerre és egészségügyi ellátásra is gyakrabban lesz szüksége. Hulljon hát a férgese!
   Természetesen kell a sok gyerek, hiszen ők jelentik a jövőt, de kellene a kisvárosnyi, évente értelmetlenül feláldozott felnőtt is. Bár meglehet, ők a járulékos veszteség a cél érdekében.
   De vajon mi a cél?